Egyéb sportok

Pettigrew öngyilkos lett

A 42 éves atlétát az észak-karolinai Chatham County területén, saját autójának hátsó ülésén találták meg. Ismerősei azután kezdték el keresni, hogy felesége jelentette a rendőrségen az eltűnését.

A törvényszéki orvosszakértők szerdai tájékoztatása szerint Pettigrew halála nagy mennyiségű altatónak tudható be – mellette egy üres fiola hevert –, s tettét öngyilkosságnak minősítették.

Az amerikai futó az 1991-es tokiói vb-n egyéni aranya mellett a 4×400-as váltóval második lett, majd a stafétával 1997-ben, 1999-ben és 2001-ben is nyert, csakúgy, mint a 2000-es sydneyi olimpián. Ezektől az érmeitől azonban később megfosztották, miután 2008-ban bevallotta, hogy 1997 és 2003 között rendszeresen doppingolt, EPO-t és növekedési hormont használt.

Pettigrew az elmúlt négy évben az Észak-Karolina Egyetemen dolgozott edzőként. Az iskola vezetői 2008-as vallomása után fontolóra vették menesztését, ám végül megtarthatta állását.

(MTI)