Kosárlabda

Pécs 2010: Iványi Dalma visszatér?

Sokakkal egyetemben Iványi Dalma, a bajnoki bronzérmes pécsi női kosárlabdacsapatot működtető kft. ügyvezetője is megkönnyebbült, amikor befejeződött az idény.

"Küzdelmes volt az egész év a pályán és azon kívül is. Több fronton helytálltunk, nemcsak a bajnokságra és a Magyar Kupára gondolok, hanem arra is, az anyagi nehézségek ellenére ki tudtuk húzni a szezon végéig. Ez pedig nagy siker, nemcsak a játékosok és az edzők, hanem a háttérben dolgozók érdeme is" – mondta a 134-szeres válogatott kosaras a bama.hu-nak

A Dunántúli Napló kérdésére, hogyan állnak a tartozásokkal, Iványi ezt felelte: "Számokat nem szeretnék mondani, de tény, hogy tartozunk még régi játékosoknak, a jelenlegi keret tagjainak és a beszállítóknak is. Folyamatosan tárgyalunk, hogy minél kisebb legyen a követelés, amely mára körülbelül a felére csökkent az eredeti összeghez képest. Egy erős anyagi háttérrel rendelkező névszponzor feltűnése sokat segítene. Próbálkozunk is, hogy találjunk egyet, de nehéz ügy."

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a következő idényben, az ügyvezető szerint azonban sem a játékosállományban, sem pedig az edzői gárdát illetően drasztikus változásokra nincs szükség.

"Még nem tárgyaltunk sem a kosarasokkal, sem pedig az edzőkkel a folytatásról, ez a következő napok, hetek feladata lesz. Már most megkezdjük az ősszel kezdődő idény felépítését. Egyelőre a keretből senki sem jelezte távozási szándékát, többeknek még élő szerződése van a klubbal. Raksányi Krisztináé lejárt, ám jó lenne, ha maradna. Allie Quigley-é olyan, hogy felbonthatja, ha nincs nemzetközi kupaszereplés, Stephanie Murphyt is meg szeretnénk tartani még legalább egy évre. Egyébként tervbe van véve Quigley honosítása, régóta napirenden szerepel, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, és akkor a válogatottban is játszhatna."

A gyermekét nevelő kismama elárulta, hogy edzésben van, rendszeresen mozog, még az is elképzelhető, hogy a következő szezonban visszatér a pályára. Érez magában annyi erőt, hogy újra játsszon. Faggatózásunkra, hogy az alapozást elkezdi-e majd a régi csapattársakkal, óvatosan így válaszolt: "Annyira azért még ne szaladjunk előre, de lehetséges."