„Lejjebb kell adnia” – a másodosztályba küldené Pogbát a korábbi PL-győztes

Chris Sutton meglepő javaslattal állt elő: szerinte Paul Pogbának a Championshipben kellene újrakezdenie.
A francia válogatottal 2018-ban világbajnok középpályás hónapok óta nem talált új klubot, miután a Juventus novemberben szerződést bontott vele.
A játékos korábban négyéves eltiltást kapott tiltott szerhasználatért, ám ezt végül 18 hónapra csökkentették – így március óta ismét pályára léphetne.
Pogbát a közelmúltban az MLS-szel és több szaúdi klubbal is összeboronálták, ennek ellenére továbbra is szabadúszóként vár a megfelelő ajánlatra. Az idei visszatérése pedig egyre valószínűtlenebbnek tűnik.
A BBC szakértője, az egykori Chelsea- és Blackburn-csatár Chris Sutton az egyik interjúban egészen meghökkentő ötlettel állt elő.
Szerinte Pogbának el kellene fogadnia, hogy már nem elég jó a legmagasabb szinthez és az Angol másodosztályban (Championship) vitézkedő Norwich Cityben kellene újraindítania karrierjét.
„Nagyon szívesen látnám a Carrow Roadon. Hogy véget ért volna a pályafutása? Nos, a Norwich-ban csak egy halacska lenne a nagy tóban” – mondta 1995 PL-bajnoka (a Blackburnnel – a szerk.).
„Az igazat megvallva, az utóbbi szezonokban volt egy doppingügye, ami miatt jókora időszak kimaradt. Ebben a korban már nagyon nehéz visszajönni egy ilyenből, és újra elérni azt a szintet, ahol korábban volt.”
Sutton hozzátette, úgy véli Paul Pogba rendkívül tehetséges labdarúgó és tudja, hogy a francia a legmagasabb szinten szeretne futballozni, de talán egy kicsit lejjebb kell adnia.
Pogba maga is elismerte, hogy számos ajánlata van világszerte, a döntést nem sietteti: állítása szerint életének és pályafutásának is kulcsfontosságú szakaszában van.
A kérdés csak az: vajon képes még feltámadni a poraiból, vagy végleg eltűnik a futball elitjéből?
A Norwich a jelenleg is futó Championship-szezonban sokáig a playoffért küzdött, de az utolsó nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg, így visszacsúszott a középmezőnybe.