Olimpia 2016

Pars Krisztián OLIMPIAI BAJNOK!!!

""

Az idén Európa-bajnok, tavaly világbajnoki ezüstérmes szombathelyi dobó számított a döntő esélyesének. Idei tíz versenyéből kilencet megnyert, s ebben az évben csupán az a fehérorosz Ivan Tyihon dobott nála nagyobbat, akit 2004-es és 2005-ös doppingmintáinak újraellenőrzése miatt visszaléptettek a selejtező előtt. A fináléba került kalapácsvetők közül a 82,28 méteres idei legjobbal rendelkező Parson kívül csak az orosz Kirill Ikonnyikov tudott a szezonban 80 méter fölé kerülni (80,71 m).

A selejtezőben nyújtott teljesítmény és a korábbi eredmények alapján azonban nem Ikonnyikov, hanem a címvédő szlovén Primoz Kozmus és az athéni olimpiai bajnok japán Murofusi Kodzsi ígérkezett – a döntőbe a legjobb dobással (79,37 m) bejutott – Pars legnagyobb ellenfelének. Mindketten csak néhány versenyen indultak idén, így nem derülhetett ki, milyen formában vannak, a selejtezőben azonban biztosan dobták túl a 78 méteres szintet.

Az ezúttal is teltházas Olimpiai Stadionban a 30 éves Pars 79,14 méterrel mutatkozott be, ezzel az első sorozat után az élen állt. Kozmus volt a második (78,97 m), Murofusi kilépett.
Második dobásánál alaposan megváratták a magyar kalapácsvetőt, mivel előtte Kozmus a hálóba vágta a szert, s a pályabírók sokáig tanakodtak, mennyire sérült meg a ketrec. Pars már levetkőzött, majd visszaöltözött. A közjáték miatt húsz percig állt a verseny, ez megzavarhatta a szombathelyi dobót, 78,33-mal folytatta. Utána a magyar felmenőkkel is rendelkező Murofusi 78,16-tal a harmadik helyre jött fel.
Parsnak harmadszorra sikerült túldobnia a 80 méteres vonalat, 80,59 méterre repítette a 7,26 kg-os kalapácsot. Kozmus rontott, a 37 éves Murofusi 78,71-re javított. A verseny felénél az utolsó négy búcsúzott, a legjobb nyolc pedig a helyezési számával fordított sorrendben következett, azaz Pars lett az utolsó dobó.

""

A negyedik körben üldözői nem tudtak közelebb kerülni hozzá, a 32 éves Kozmus megint megrongálta a dobóketrecet. Pars pedig 79,70-nel következett.

Nem változott a sorrend az ötödik fordulóban sem, Kozmus 79,36-tal megerősítette második helyét. A magyar nehézatléta 79,28-at dobott.

Az utolsó sorozatban aztán már nem tudott Pars két nagy riválisa javítani, így ő már olimpiai bajnokként léphetett a dobókörbe, s 78,88-cal búcsúzott a 80 ezres közönségtől.

Pars a magyar atlétika tizedik aranyérmét szerezte, ebből az ötödiket kalapácsvetésben. A szám sikersorozata éppen Londonban kezdődött az 1948-as játékokon, amikor Németh Imre diadalmaskodott. A mostanit megelőző aranyérmet pedig 1996-ban szerezte Kiss Balázs.

Pars a magyar atlétika tizedik olimpiai bajnoki címét szerezte, a szintén kalapácsvető Kiss Balázs 1996-os sikere óta az elsőt.

A Dobó SE 30 éves nehézatlétája a magyar csapat negyedik londoni aranyérmét nyerte.

PARS KRISZTIÁN
adatlap:
Születési idő, hely: 1982.02.18., Körmend
Klubja: Dobó SE
Versenyszáma: kalapácsvetés
Olimpiai eredményei: 1. hely (2012, London), 4. (2008, Peking), 5. (2004, Athén)
További legjobb eredményei: U23-as Eb-1. (2003), olimpiai 5. (2004), vb-7. (2005), Eb-6. (2006), vb-5. (2007), Világdöntő-2. (2007), olimpiai 4. (2008), téli dobó EK-2. (2008), vb-4. (2009), Eb-bronzérmes (2010), vb-ezüstérmes (2011), Világdöntő-1. (2011), Európa-bajnok (2012)
LONDON 2012
Kalapácsvetés
Eredmény:
férfi kalapácsvetés, olimpiai bajnok:
—————————————-
PARS KRISZTIÁN 80,59 m
2. Primoz Kozmus (Szlovénia) 79,36
3. Murofusi Kodzsi (Japán) 78,71