Amerikai sportok

Parker nélkül, már nem megy a Spursnek, simán kikapott

Az első tesztet elbukta a San Antonio Spurs, mely ebben a szezonban először játszott úgy, hogy Tony Parker nem volt a keretben (vádli sérülése miatt hetekig nem is lesz). A Memphis Grizzlies elleni mérkőzésen egyetlen negyedet sem tudott megnyerni a Spurs. Az első felvonást 2, a másodikat és a harmadikat 7-7 nyerte meg a Grizzlies, míg a záró felvonásban 26-26-ra végeztek a csapatok. Érdekesség, hogy a mérkőzésen csak Gary Neal jutott 10 pont fölé, ő 14-ig jutott

Maradva a texasi csapatoknál a Houston Rockietsnek volt a legnehezebb a dolga, ugyanis a Portland Trail Blazers vendége volt. A houstoni csapat Kíle Lowry dupla duplájának (21 pont, 11 lepattanó) is köszönhetően nyert. A Dallas Mavericks Philadelphiába látogatott el és Jason Kidd tripla duplájának (13 pont, 10 lepattanó, 13 assziszt) is köszönhetően nyert.

A Los Angeles Lakers könnyedén nyert a Minnesota Timberwolves ellen. A címvédő az első félidőt elveszítette, ugyanis a két negyedet 5 ponttal nyerte meg a hazai csapat. A szünetben összekapta övéit Phil Jackson. A Los Angeles Kobe Bryant (24 pont) vezetésével a harmadik ás negyedik negyedet 16 ponttal nyerte meg.

Hiába dobott 85 pontot a New York Knicks triója (Amare Stoudemire és Chauncey Billups 30-30, Carmelo Anthony 25 pont) a csapat kikapott az Orlando Magictől, ahol Dwight Howard (30 pont, 16 lepattanó) mellé ezúttal többen is felnőttek (Jameer Nelson 26, Ryan Anderson 16 pont).

Eredmények:
Indiana Pacers – Golden State Warriors 109-100
Orlando Magic – New York Knicks 116-110
Philadelphia 76ers – Dallas Mavericks 93-101
Toronto Raptors – New Orleans Hornets 96-90
Memphis Grizzlies – San Antonio Spurs 109-93
Milwaukee Bucks – Detroit Pistons 92-90
Minnesota Timberwolves – Los Angeles Lakers 79-90
Portland Trail Blazers – Houston Rockets 87-103