""

Az év legjobb pankrátora egyértelműen CM Punk lett. A harmincnégy esztendős Punk már több mint 400 napja birtokolja a WWE bajnoki övét, nem mellesleg a Chris Jericho, a Daniel Bryan és a John Cena elleni viszálya is remekre sikeredett. A Ryback elleni párharca szinte értékelhetetlen, hiszen Punk sérülése miatt nem tudták rendesen felépíteni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Punk face és heel karakterként is a WWE top pankrátorának számít.

A dobogó második fokára Bobby Roode került, aki a TNA-ben minden idők leghosszabb világbajnoki regnálását tudhatja a magáénak (256 nap). Roodetól júliusban vette el az övet Austin Aries. A harmadik helyre Dolph Ziggler került, aki ismét bebizonyította, hogy egy hihetetlenül tehetséges pankrátor. Tavaly a Money in the Bank mérkőzést nyerte meg és 2013-ban minden bizonnyal világbajnok lesz. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a WWE alulértékeli őt, mert már réges-régen a topsztárok között lenne a helye.

A 2012-es esztendő legjobb mérkőzését Bobby Roode és James Storm vívta. A Bound For Glory elnevezésű előfizetéses adásban megrendezett Street fight összecsapáson mindkét pankrátor pazar teljesítményt nyújtott, nem mellesleg a közönség is hihetetlenül élvezte a találkozót. Az összecsapást James Storm nyerte meg. A dobogó második helyére került Dolph Ziggler és John Cena TLC összecsapása (Ziggler nyert). A mérkőzés remek iramú volt és több látványos mozdulatot is megcsodálhattunk a találkozón. A harmadik legjobb mérkőzés Undertaker és Triple H Hell in a Cell harca volt. A kemény találkozót a WrestleMania 28-on rendezték meg, nem mellesleg Shawn Michaels volt a mérkőzés speciális bírója.

""

Az év mérkőzése mellett a 2012-es esztendő legjobb viszálya is Bobby Roode és James Storm neveihez fűződik. A párharcban voltak véres mérkőzések és kemény üzengetések, sőt Roode még Storm lányát is belekeverte a dolgokba. A 2012-es év második legjobb viszálya CM Punk és Chris Jericho párosáé volt. A WWE bajnoki címért folytatott küzdelemben parádés mérkőzések és kemény szócsaták is voltak. A dobogó legalsó fokára került a Rock és John Cena viszálya. Kétség sem férhet ahhoz, hogy voltak jobb párharcok, de a WWE történelmének talán két legnépszerűbb pankrátoráról van szó, így a harmadik helyet megérdemlik.

Az év legjobb női pankrátora Gail Kim lett, aki 2011-ben elhagyta a WWE-t és a TNA-hez szerződött. Nem nevezhetjük őt közönség kedvencnek, de a mérkőzései alapján egyértelműen ő volt a legjobb. Mickie James a 2012-es évben nem volt bajnok, de az összecsapásai a szokásoknak megfelelően nagyon kemények voltak és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a világon talán ő a legismertebb női pankrátor. A harmadik helyre a WWE tehetsége, Kaitlyn került, aki rengeteget fejlődött 2012-ben és ő lehet az egyik női pankrátor, aki megmentheti a szervezet díva szekcióját.

Dean Ambrose, Seth Rollins és Roman Reigns lett a 2012-es év feltörekvő sztárjai. A Shield tagjai csak pár hete szerepelnek a WWE-ben, de már most látszik rajtuk, hogy a jövőben lehet rájuk építeni. Mindhárom pankrátor tehetséges és a karizmájuk is megvan ahhoz, hogy igazi szupersztárok legyenek. A legfontosabb, hogy a WWE ne szórakozza el a tehetségüket.