Angol fociÁtigazolási hírek

Owen mást igazolt volna Szalah helyére, az Arsenal közben lecsaphat a Liverpool célpontjára

Kép forrása: Rob Newell - CameraSport via Getty Images

S könnyen lehet, hogy az átalakulóban lévő Liverpool lemarad Bradley Barcoláról is, akiért a hírek szerint az Arsenal igyekszik minden követ megmozgatni.

Michael Owen szerint a Liverpool hibát követett el azzal, hogy nem Jarrod Bowen megszerzésére koncentrált Mohamed Szalah lehetséges utódjaként.

A korábbi aranylabdás úgy véli, a PSG szélsőjéért, Bradley Barcoláért kért hatalmas összeg mellett nem szabad mindenáron ragaszkodni a francia támadóhoz – akit ráadásul az Arsenal is kinézett magának.

Owen a GOAL-nak elmondta, néhány hónappal ezelőtt még egészen más irányba indult volna a Liverpool helyében.

„Tudják, mit tettem volna pár hónappal ezelőtt, ha én vagyok a Liverpool? Mindent megpróbáltam volna, hogy megszerezzem Jarrod Bowent Szalah pótlására.

Szerintem jó húzás lehetett volna” – mondta Owen, aki Barcolát ugyan klasszis játékosnak tartja, de a hírek szerint akár 145 millió fontos árcéduláját már túlzónak érzi.

Romano figyelmeztetett: a Liverpool ezen a poszton erősíthet

Bowen megszerzése ugyanakkor jelenleg nem tűnik reálisnak.

A West Ham csapatkapitányának 2030-ig szól a szerződése, és a klub kiesése után is jelezte, hogy maradni akar, és segítene a londoniaknak visszajutni az élvonalba.

Barcoláért eközben komoly verseny alakulhat ki

A Liverpool állítólag 100 millió font körüli összeget is fizetne érte, miközben a PSG ennél jóval többet, akár 150 millió fontot szeretne kapni. Az Arsenal is érdeklődik a francia szélső iránt, miután 75 millió fontért már megszerezte Bruno Guimaraest a Newcastle-től.

A korábbi Arsenal-játékos Perry Groves szerint jelenleg az észak-londoniak vonzóbb célpontot jelenthetnek Barcolának, mint az Andoni Iraola irányításával átalakuló Liverpool.

Ennél is érdekesebb állítást tett azonban a játékos szándékairól.

„Van egy forrásom, aki szerint Londonban akar élni. Nem mondhatom el, kiről van szó, nem fedhetem fel a forrásaimat.

Van egy téglám. Barcola Londonban akar élni” – jelentette ki Groves a talkSPORT műsorában.

Guimarães megérkezett, Rice pedig békét ajánlott: „Ne verekedjünk többé!”