JégkorongNHL

Ovecskin megdöntötte a megdönthetetlennek hitt rekordot

Kép forrása: Sarah Stier/Getty Images

Alekszandr Ovecskin pénteken beállította Wayne Gretzky 894 gólos alapszakaszcsúcsát, majd vasárnap meg is döntötte azt.

Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz jégkorongozója, ahogy múltak az alapszakasz meccsei, úgy került egyre közelebb ahhoz, hogy megdöntse Wayne Gretzky rekordját. 

Pénteken már beállította a korábbi csúcsot, míg vasárnap következhetett a csúcsdöntés.

Nyugodtan kijelenthető, hogy még a házigazda New York Islanders szurkolói is annak szorítottak, hogy Ovecskin betaláljon a házigazdáknak az UBS Arenánában.

Maga a találkozó azért nem szorult háttérbe, hiszen a hazai csapat két gólos előnyt szerzett az első harmadban.

Azonban a második harmad nyolcadik percében emberelőnybe került a Washington Capitals és ekkor már lehetett ünnepelni.

Alekszandr Ovecskin ugyanis megszerezte a pályafutása 895. gólját az NHL- alapszakaszában.

A 39 éves Ovecskin, aki 2005-ben lett NHL-játékos, 1487 mérkőzésen hozta össze a rekordot.

Így öt meccsel az alapszakasz vége előtt sikerült a csúcsdöntés.

A meccs annak rendje ás módja szerint félbe is szakadt. Majd miután kiünnepelték magukat folytatták. 

A találkozót végül 4-1-re nyerte az Islanders. Igaz ezúttal mindenki csak a szépítő gólról beszélt.

Az orosz játékos egyébként 14. idényében érte el a 40 gólos határt, ez már eleve NHL-csúcs, Gretzkynek 12 ilyen szezonja volt.