Friss hírekNemzetközi labdarúgás

„Minden a hatékonyságról szólt” – Dembélé Messinek tulajdonítja a változást

Kép forrása: Manuel Reino Berengui/Defodi Images via Getty Images

A Paris Saint-Germain francia aranylabdása elárulta, mi, vagy pontosabban ki változtatta meg a futballhoz való hozzáállását.

Ousmane Dembélé pályafutása elején a Rennes-ben és a Borussia Dortmundban is elsősorban kiszámíthatatlan, ösztönös játékával hívta fel magára a figyelmet.

A francia támadó azóta jelentős változáson ment keresztül, amelyben saját bevallása szerint Lionel Messinek is komoly szerepe volt.

Dembélé 2017 és 2023 között futballozott a Barcelonában, így testközelből figyelhette az argentin klasszis játékát. Elmondása szerint Messi mellett értette meg igazán, hogy a látványos megoldásoknál sokszor fontosabb a hatékonyság.

Amikor 20 éves vagy, szeretnél egy, két, három kötényt kiosztani.

Két-három cselt bemutatni, hallani, ahogy a közönség felhördül. Később viszont már a hatékonyságot kerestem” – árulta el a francia.

A világsztárok között eltöltött időszak így nemcsak tapasztalatot, hanem másfajta szemléletet is hozott számára. Dembélé szerint amikor együtt játszott Messivel, látta, hogyan egyszerűsíti le a játékot a futball egyik, ha nem a legnagyobb alakja.

„A világ legjobbjaival futballozhattam, aztán láttam Messit, miként cselekszik a pályán. Minden a hatékonyságról szól…” – tette hozzá.

A francia támadó ma már jóval tudatosabban választja meg, mikor érdemes kockáztatnia, és mikor szolgálja jobban a csapatot egy egyszerűbb megoldás.

A korábbi ösztönös futballista így fokozatosan olyan játékossá vált, akinek a teljesítményét már nem csupán a látványos megmozdulások, hanem az eredményesség is meghatározza.