Egyéb sportok

Öttusa-vb: nem lesz teljes a férfi és a női csapat sem a döntőben

""

A férfiak mezőnyét három csoportra osztották, s mindegyikből a legjobb nyolc jelentett biztosan finálét, s a további nyolc legjobb eredmény ért még döntős szereplést.

Az olimpiai bronzérmes és idén Európa-bajnok Marosi Ádám az A jelűből, a kontinensviadalon ezüstérmes Kasza Róbert pedig a C-ből jutott magabiztosan a legjobb 32 közé.

Mindketten kiváló vívás és úszás után egy "biztonsági" kombinált számmal is könnyedén kerültek fináléba, előbbi 4512 pontos teljesítménnyel második, utóbbi 4468 ponttal negyedik lett csoportjában.

A B csoportban szerepelt két magyar közül viszont csak az egyéni induló Demeter Bence járt sikerrel, a csapattag Tibolya Péter nem.

A hetedik helyen célba ért Demeter (4452) szintén elsősorban jó vívásának és úszásának köszönheti döntős helyét, míg a fáradásos lábközépcsont-törésből felépült Tibolya éppen ezekben a számokban bizonyult gyengébbnek, s a 21. helyről rajtolva nem tudott döntőbe jutni a lövészettel kombinált futásban, s csak 16. lett.

A nőknél két csoportban küzdöttek az indulók, így mindegyikből az első 12 hely ért finálét, valamint a további nyolc legjobb eredmény.

Az idén Európa-bajnok Földházi Zsófia rosszabb vívás és kiváló úszás után nagy csatában éppen a biztos döntőt érő 12. helyen (3952) ért célba az A csoportban, ahol az egyéni induló Cseh Krisztina 26. lett (3680).

A B jelűben az első két szám után úgy tűnt, Kovács Sarolta és Gyenesei Leila döntős helye is valószínű, előbbi hetedikként (3880) be is jutott, utóbbi viszont a nyolcadik helyről rajtolva végül csak 26. lett (3624).

"Rengeteg eső esett, és a rendkívül magas páratartalom mindenkit nagyon megviselt, tömegével estek ki magasan jegyzett versenyzők" – értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – "Nekünk Leila kiesése kellemetlen, a 2-3. körre teljesen leeresztett a kombinált számban."

A szakvezető azt viszont jónak értékelte, hogy az egyéniben éremesélyes versenyzők bejutottak a fináléba a térséget sújtó tájfun miatt – a megszokottól eltérően – kétnaposra nyújtott selejtezőből.

Pénteken a női, szombaton a férfi döntővel folytatódik a világbajnokság.