Egyéb sportok

Öttusa-vb: Aranyérmes a magyar női váltó

A magyarok két pont előnnyel várhatták a lövészettel kombinált futást, így Kovács Sarolta és a csehek első embere egyszerre rajtolhatott, őket három mp múlva követte a brit csapatból Katy Burke.
 
Az egyéniben második Kovács kiválóan futott és két kör után 14 mp előnnyel adta át a váltást Gyenesei Leilának, aki tartotta a távolságot üldözőivel szemben.
 
Burke nem remekelt, viszont vészesen közeledni látszott a német csapat, amelynek második tagja, Eva Trautmann feljött a második helyre.
 
A befutó Tóth Adrienn az első sorozatban többet is hibázott, a németek utolsó versenyzője, az olimpiai bajnok Lena Schöneborn viszont jól célzott, s 10 mp-re csökkentette a különbséget.
 
Az Eb-ezüstérmes Tóth a második sorozatban pontosabban lőtt, Schöneborn keze ugyanakkor megremegett, így 27 mp-re nőtt a magyar csapat előnye. Amikor Tóth a csarnokon kívüli szakasz után ismét befutott az Olimpijszkijbe, már látszott, hogy a német nem éri utol.
   
A magyar női együttes tehát a hagyományos csapatversenyben szerzett ezüstérem után ezúttal a dobogó legfelső fokára állhatott fel, egyben visszavágott a németeknek.
   
A magyarok egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel állnak a vb szerdai zárónapja előtt, melyen a férfi váltók versenyére kerül sor.