Egyéb sportok

Ötszázon Liu Shaoliné az összetett győzelem

A magyarok nem szereztek érmet szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának utolsó, negyedik, dordrechti állomásán, amelyen Liu Shaolin Sándor szerepelt a legjobban, ugyanis 500 és 1500 méteren is negyedik lett.

A legrövidebb számban a negyeddöntő nem okozott gondot Liu Shaolinnak és a váltóval hozzá hasonlóan olimpiai bajnok Liu Shaoangnak sem. Az elődöntő viszont nehéznek ígérkezett, mert bár a két magyar ugyanabban a futamban szerepelt, de legjobb idejének köszönhetően a táv olimpiai aranyérmese és világcsúcstartója, a kínai Vu Ta-csing rajtolhatott a legkedvezőbb, egyes pozícióból. Liu Shaoang a rajtot követően ugyan gyorsan feljött a harmadik helyre bátyja mögé, de ezúttal a két magyarnak nem volt előzési esélye Vuval szemben, így csak Liu Shaolin jutott döntőbe, öccse pedig a kisdöntőbe kvalifikálta magát.

A finálé aztán még rosszabbul sült el: Vu megtartotta egyes rajtpozícióját, de a kettesből induló Liu Shaolin beragadt, aki így az utolsó, negyedik helyre csúszott vissza, majd el is esett a futamban. Öccse a kisdöntő megnyerésével ötödik, míg a selejtezőbeli búcsújával Krueger John-Henry 38. lett. A győzelmet ugyan Vu szerezte meg, ám a táv korábbi világ- és jelenlegi Európa-bajnokaként Liu Shaolin a negyedik helyével címét megvédve a táv vk-összetettjének élén végzett.

A nőknél csak egy magyar volt érdekelt a végcsatározásokban, de Jászapáti Petra már a negyeddöntőben búcsúzott, összességében 16. helyen zárt. Az aranyérmet a kanadai világcsúcstartó, Kim Boutin szerezte meg a vk-t megnyerő olasz Arianna Fontana előtt, aki a szám olimpiai bajnoka is egyben. A selejtezős búcsú után Kónya Zsófia 24., Sziliczei-Német Rebeka pedig 36. lett.

A leghosszabb távon sem termett érem a magyaroknak. A Liu fivérek ugyanabba az elődöntős futamba kaptak besorolást, mindketten elöl helyezkedtek, aminek meg lett a haszna, mivel a kanadai Pascal Dion szabálytalan előzési kísérlete miatt Liu Shaolin továbbjutó helyről csúszott hátra. A futam hátralévő részében viszont Liu Shaoang a negyedik helyre esett vissza, így ő a kisdöntőbe jutott, míg bátyját a zsűri juttatta a fináléba. A nőknél Sziliczei-Németnek az elődöntő jelentette a végállomást, így 17. lett, míg Jászapáti a kisdöntőbe kvalifikálta magát.

Still in the hunt!

Hungary save match points and take the doubles the distance #DavisCupFinals #byRakuten pic.twitter.com/O8t1hkbgi1

— Davis Cup (@DavisCup) November 27, 2021

A férfiak nyolcfős döntőjében Liu Shaolin szinte végig a középmezőnyben korcsolyázott, s végül negyedikként haladt át a célvonalon. A kisdöntőt megnyerte az öccse, aki így kilencedik lett, míg a csütörtöki selejtezőben kiesett Krueger 29. pozícióban zárt. A nőknél Jászapáti negyedik lett a kisdöntőben, így összességében 11. helyen végzett, a selejtezőben búcsúzott Kónya pedig 32. lett. A aranyérmet mindkét nemnél a vk-győztes érdemelte ki a kínai Zsen Ce-vej, illetve a dél-koreai Li Ju Pin személyében.

Az olimpiai kvóták szempontjából a magyar csapat számításai szerint mindkét távon az lett a helyzet, hogy a férfiak megszerezték a maximális három indulási jogot, míg a nőknél kettő jött össze.

Az olimpiai bajnok férfi váltóban a Liu fivérek és a három éve még amerikai színekben ötkarikás ezüstérmes Krueger mellett ezúttal Tiborcz Dániel kapott lehetőséget az elődöntőben. A magyar négyes esélyeshez méltóan futamgyőztesként lépett a vasárnapi fináléba.
Vasárnap 13.20-tól az 1000 méter végcsatározásait, majd a 2000 méteres vegyes, a 3000 méteres női és az 5000 méteres férfi váltó döntőjét rendezik.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két aranyérmet hozó vegyesváltó is bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.
Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen adott otthont, a vk-sorozat pedig vasárnap zárul a hollandiai Dordrechtben.

 

A vk végeredménye:

férfi 500 m:
1. Liu Shaolin Sándor 25 120 pont, …4. Liu Shaoang 16 192, …9. Krueger John-Henry 11 775

férfi 1500 m:

1. Zsen Ce-vej (kínai) 21 678 pont, …7. Liu Shaolin Sándor 11 313, …14. Liu Shaoang 5099, …17. Krueger John-Henry 3919, …104. Jászapáti Péter 1

női 500 m:
1. Arianna Fontana (olasz) 26 000, …17. Jászapáti Petra 3832, …25. Kónya Zsófia 851, …49. Somogyi Barbara 25, …57. Sziliczei-Német Rebeka 9

női 1500 m:

1. Li Ju Pin (dél-koreai) 28 000 pont, …20. Jászapáti Petra 1986, …33. Sziliczei-Német Rebeka 411, …58. Kónya Zsófia 13, …65. Bácskai Sára Luca 8, 66. Somodi Maja 8

Borítókép: Facebook.com/Hunskate