Magyar foci

OTP Bank Liga: országos egyes a Győr-Eger

""

Az NB I-be idén feljutott Eger – bár csak a 15. helyet foglalja el a tabellán – eddig komoly fejtörést okozott a nagy csapatoknak. Két győzelmükből az egyiket éppen a Debrecen ellen szerezték a nyolcadik fordulóban, ráadásul a Videoton is csak egy, a 91. percben kiharcolt büntetővel tudott nyerni a hevesi együttes ellen. A másik győzelmüket egyébként a Paks ellen szerezték. Ezen kívül öt döntetlen és hét vereség ebben az évben a hevesiek mérlege, a megszerzett 11 pont pedig a jelenlegi kieső helyre volt elég a csapatnak.

Az elmúlt öt meccsükön két pontot szereztek, a Pécs és a Pápa ellen játszottak 0-0-s illetve 1-1-es döntetlent. Bár a Győrnek már így is hat pont az előnye, a kötelezőnek mondható győzelemnek azért is nagy jelentősége lenne, mert a pontegyenlőséggel álló DVSC és MTK éppen egymással találkoznak, így kedvező eredmény esetén akár még nagyobb is lehet a Rába-pertiak előnye a tabellán a riválisokkal szemben.

""

Az „országos egyes” állításra nagyon is szeretne rácáfolni az Egri FC csapata. Az eddig csupán egy vereséget (még az 1. fordulóban Debrecenben 4–1-re alulmaradt) szenvedett győrieknél minden a hazaiak mellett szól, ám vélhetően akkor követik el a legnagyobb hibát a házigazdák, ha lebecsülik aktuális ellenfelüket.

– A Videotonnál a 87. percig vezettünk, a tavalyi bajnok Debrecent pedig legyőztük, van vagyis tudunk mire utalni, ha a tartásbeli vonatkozásokról esik szó – említette az önbizalom növelő tényezőket Simon Antal, az egriek vezetőedzője. – A győrieknél játszva a újpestiek példát mutattak arra, hogy miként lehet vendégként is jól futballozni, igaz, akkor az ETO végül a maga javára fordította a találkozót. Lehetnek olyan tudat alatti tényezők is, amelyek esetleg könnyelműsködésre adhatnak okot a házigazdák részéről, ám mi nem erre alapozzuk a játékunkat. A Pátkai, Kamber, Trajkovics hármas rendkívül erős középpályás sort alkot, elöl pedig a gyors Koltai és Varga semlegesítése jelent kiemelt feladatot. A sikerélményt jelentő Újpest elleni Ligakupa győzelem után arra kell nagyon figyelnünk, hogy a pálya középső részén az agresszív és gyors labdarúgókat megfékezzük, vagyis a kapu közelébe ne is nagyon érhessenek a győriek.

Ha nem is kerek, de meghatározó számhoz érkezett két győri labdarúgó az NB I-ben. Koltai Tamás 124, Marko Dinjar eddig 74 mérkőzést játszott az ETO-ban – s miután más magyar együttesben nem léptek pályára, így az első osztályban is. A szélső az ETO tervezett kezdőjében van, míg a légiós valószínű a cserepadról várja a bevetést, így elképzelhető, hogy kettőjük közül csak az egyik éri el a bűvös számot.

– Egy szép győzelemmel szeretnénk feltenni a koronát az őszi szereplésünkre – fogalmazott Pintér Attila, aki szombaton 75. alkalommal ül majd bajnoki mérkőzésen az ETO kispadján. – Felkészültünk az Eger játékából, nagyon zártan védekeznek, olykor hetes falat húznak a kapujuk elé. Nem számítok könnyű diadalra, hiszen az Eger már többször fricskát mutatott a nagycsapatoknak, legyőzte a Debrecent, és a Videotontól is csak a kilencvenkettedik percben kapott ki.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 15. forduló
Győri ETO-Egri FC
2012. november 17. 14 óra
Győr, ETO Park
Játékvezető: Oláh Gábor