OTP Bank Liga: nem sok jóra számíthat a Kaposvár Diósgyőrben
Sisa Tibor legénysége a dobogót célozza, a középmezőnybe vágyó zöld-fehérek viszont szeretnének újabb pontot hozzátenni a már meglévő 13-hoz. Egy győzelem soha nem jön rosszkor, a Rákóczi életében viszont talán a lehető legjobbkor jött a Siófok elleni 3-0-s diadal. A kaposváriak magabiztosan nyerték a megyei rangadót, három ponttal gazdagodtak, és az öltözői hangulat is sokat javult a siker után.
– Nem vagyunk még készen, de a Siófok elleni mérkőzés mindenképpen közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. Küzdöttek egymásért, átlépték a saját árnyékunkat. Ez a három pont az utolsó szalmaszál volt, ez is hozadéka volt a mérkőzésnek, hogy a kiegészítő emberek hozták magukat, és feladták a leckét a többieknek – mondta Prukner László vezetőedző.
A zöld-fehérek a fontos siker után lélegzethez jutottak, és a 11. helyről várják a nehéz folytatást. A csapat a hétvégén a dobogóra törő Diósgyőr otthonában vendégszerepelnek, majd a Videoton elleni hazai bajnoki következik a sorban. Ezután jön a paksi fellépés, aztán a Fradi elleni kaposvári derbi. Jó hír a Rákóczi híveinek, hogy Vrucina és Pedro is letöltötte eltiltását, így már velük is számolhat a szakvezetés.
Érdekesség, hogy a negyedik helyen tanyázó Diósgyőr 11 forduló alatt eddig mindössze 9 gólt szerzett a bajnokságban. Ennél rosszabb mutatóval csak a kiesőhelyen álló Eger és a Siófok rendelkezik. Egy negyedik helyen álló csapattól nem szokványos, hogy ilyen a góltermése, ráadásul a gólkülönbsége is negatív (9-12).
– Ismerve az ellenfelüket, remélem, elhiszik nekem, hogy óva intek mindenkit a Kaposvári Rákóczi lebecsülésétől, akik a legutóbbi, Siófok elleni mérkőzésükön magabiztos győzelmet arattak – nyilatkozta Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője. – A sérültjeink lassacskán felépülnek, és reméljük minél előbb pótolják kihagyásaikat, és segítségünkre lesznek. Fontos, hogy tisztelve ellenfelünket a legnagyobb odafigyeléssel, alázattal és türelemmel tegyük a dolgunkat, ez esetben meg tudjuk szerezni a három pontot.
A diósgyőri találkozó szombaton 16 órakor kezdődik, a kaposváriak már pénteken útra keltek, hogy ki tudják pihenni a hosszú utazást.
LABDARÚGÁS |
OTP Bank Liga, 12. forduló |
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi FC |
2012. október 27. 16 óra |
Miskolc, DVTK Stadion |
Játékvezető: Berger József |