OTP Bank Liga: meglepő pofonba szaladt bele a Ferencváros
Fotó: pfla.hu
Az FTC játékosainak szombaton azzal a lelki teherrel kellett pályára lépniük, hogy trinidadi csapattársuk, a 22 éves Akeem Adams szerdán szívinfarktust kapott, azóta három műtéten esett át, de állapota továbbra is súlyos.
Az első félidőben a hazai együttes átadta a területet a fővárosi csapatnak, kontrákra építette játékát. A taktika a 19. percben Czvitkovics szép gólja révén vezetést eredményezett. A folytatásban is a ferencvárosiak voltak a kezdeményezőbbek, játékuk azonban nem volt gördülékeny. Helyzetekig még így is eljutott az FTC, egyenlítenie azonban nem sikerült, sőt, a Puskás Akadémia többször komoly ziccerbe került, igaz, újabb gólt nem tudott szerezni.
A fordulás után nagy erőkkel rohamozott az FTC, az 56. percben kapufáig jutott, egy ellentámadás végén mégis a hazaiak növelték előnyüket. A folytatásban a zöld-fehéreknek továbbra sem jött össze a gól, ráadásul Besicet a 73. percben kiállították, emberelőnyét pedig gyorsan újabb gólra váltotta a Puskás Akadémia. A vendégek gyorsan szépítettek, s több szép támadást is vezettek a hajrában, 3-1-re azonban így is a Puskás Akadémia győzött.
LABDARÚGÁS |
OTP Bank Liga, 9. forduló: |
Puskás Akadémia – Ferencváros 3-1 (1-0) |
Székesfehérvár, 2800 néző, v: Németh Á. |
Puskás Akadémia: Hajduch – Papucsek, Vaszicsku, Szekeres, Tamás – Tóth B., Polonkai – Gallardo (Tischler, 69.) Czvitkovics (Baracskai, 80.), Haraszti (Molnár, 90.) – Lencse |
Ferencváros: Jova – Gyömbér, Mateos, Besic, Bönig (Ionescu, 64.) – Gerson, Józsi, Jenner – Holman (Tuijp, 64.), Böde – Diallo (Somalia, a szünetben) |
Gólszerző: Czvitkovics 16., Lencse 58., 76., illetve Vaszicsku 78., öngól |
Sárga lap: Tóth B. (38.), Lencse (75.), illetve Holman (35.), Besic (36., 73.) |
Kiállítva: Besic (73.) |