Magyar foci

OTP Bank Liga, 12. forduló: eredmények, tabella és góllövőlista

FGSZ-Siófok – KTE-Phoenix Mecano 0-2

A házigazdáknak ez volt a kilencedik vereségük ebben az idényben, és továbbra is nyeretlenek, míg a vendégeknek Horváth Ferenc vezetőedző kinevezése óta sorozatban ez volt a negyedik sikerük, amivel klubrekordot állítottak be.

Az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, igaz, helyzetbe leginkább pontrúgások után kerültek, az első góljukat is szabadrúgás előzte meg. A hazaiak első kapura menő lövésére 44 percet kellett várni.

A szünet után egy megpattanó labda végképp eldöntötte a találkozót. A kétgólos kecskeméti győzelemmel a Siófok negatív rekordot könyvelhetett el: eddigi 20 élvonalbeli szezonjában még egyszer sem fordult elő, hogy sorozatban 12 meccsen nyeretlen maradt.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE 0-2 (0-1)
Siófok, 300 néző, v.: Oláh
Gólszerző: Salami (31.), Patvaros (57.)
Sárga lap: Kecskés (80.), illetve Sós (90.)
Siófok: Kurucz – Mogyorósi, Nyári, Fehér, Fejes – Pál Sz., Kecskés, Egerszegi, Melczer (Horváth B., 81.) – Kiss M. (Zamostny, a szünetben) – Dajic (Sipos, 67.)
Kecskemét: Borszéki – Sós, Póti, Vaskó, Forró – Ramos – Litsingi, Savic (Bertus, 68.), Patvaros, Tarabai (Jorginho, 71.) – Salami (Dosso, 77.)

Egri FC – Lombard Pápa 1-1

Egy könnyen feledhető első félóra után az egri Farkas Ádám nagyszerű szólója végén a kevés "hazai" szurkoló örülhetett.

Nem sokkal ezután már ismét döntetlen volt az állás, mivel Knakal szerencsétlenül ért bele egy beadásba és a lábáról a kapuba hullott a labda. A két találat jót tett a mérkőzésnek, mert az iram és a színvonal is sokat javult.

A két gárda mindent megtett a győzelemért a második félidőben, de a pontatlan játék miatt végül egyiknek sem sikerült elérnie a célját. A látottak alapján reális eredmény a döntetlen.
Az egriek a pontszerzés mellett annak örülhettek, hogy három mérkőzés után ismét gólt szereztek a bajnokságban.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
Egri FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (1-1)
Debrecen, 100 néző, v.: Becséri
Gólszerzők: Farkas Á. (29.), illetve Knakal (34., öngól)
Sárga lap: Kovács G. (76.), illetve Rodenbücher (74.), Maric (87.)
Eger: Brljak – Kovács G., Knakal, Mecinovic – Preklet, Pavicevic (Hamouz, 18.), Stanislaw, Balog Zs. – Farkas Á. – Pavlov (Vujovic, 64.), Németh N. (Koós, 75.)
Pápa: Szűcs – Nagy S., Dlusztus, Tóth G., Présinger – Maróti, Maric, Rodenbücher – Quintero (Tóth B., 58.), Seye, Arsic (Németh M., 58.)

Az OTP Bank Liga állása:

""

OTP BANK LIGA
Góllövőlista:

7 gólos:

Coulibaly (Debrecen), Kabát (Újpest), Koltai (Győr), Simon A. (Paks), Varga R. (Győr)

6 gólos:

Tischler (MTK)

5 gólos:

Délczeg (Honvéd), Litsingi (Kecskemét), Maric (Pápa)

4 gólos:

Kanta J. (MTK), Kamber (Győr), Kenesei (Haladás), Kronaveter (Győr), Németh N. (Eger), Nikolics (Videoton), Sidibe (Debrecen)

3 gólos:

Andorka (Haladás), Böde (Ferencváros), Diaby (Honvéd), Iszlai (Haladás), Józsi (Ferencváros), Kulcsár (Debrecen)

2 gólos:

Bacsa (Diósgyőr), Csiki (MTK), Diallo (Kaposvár), Fernando (Diósgyőr), Grumic (Pécs), Gyurcsó (Videoton), Halmosi (Haladás), Haruna (Kaposvár), Jorginho (Kecskemét), Krejci (Pécs), Maróti (Pápa), Okoronkwo (Pécs), Pál Sz. (Siófok), Peric (Ferencváros), Radó (Haladás), Seydi (Diósgyőr), Seye (Pápa), Sós (Kecskemét), Szakály P. (Debrecen), Torghelle (Videoton), Vasiljevic (Újpest), Vernes (Honvéd), Vrucina (Kaposvár), Wittrédi (Pécs), Zámbó (Kaposvár), Zivanovic (Honvéd)

1 gólos:

Alempijevic (Ferencváros), Andric (Győr), Bajzát (Pécs), Balázs B. (Kaposvár), Balázs Zs. (Kecskemét), Benko (Pápa), Bódi (Debrecen), Burgos (Kecskemét), Cukic (Ferencváros), Dajic (Siófok), Diarra (Honvéd), Dina (Győr), Dobric (Eger), Elek (Diósgyőr), Éger (Paks), Farkas Á. (Eger), Gyömbér (Ferencváros), Heffler N. (Paks), Haraszti (Videoton), Hidvégi (MTK), Ignjatovic (Honvéd), Ionescu (Ferencváros), Ivancsics (Honvéd), Johnson (Honvéd), Kiss M. (Siófok), Kiss T. (Paks), Klein (Ferencváros), Koós (Eger), Kovács I. (Videoton), Kovács O. (Kaposvár), Könyves (MTK), Lázok (Paks), Luque (Diósgyőr), Máté J. (Ferencváros), Mitrovic (Videoton), Nagy D. (Haladás), Nikházi (MTK), Nyári (Siófok), Oliveira (Videoton), Oláh (Kaposvár), Orosz (Ferencváros), Patvaros (Kecskemét), Pavlov (Eger), Pisanjuk (Eger), Remili (Újpest), Rezes (Debrecen), Salami (Kecskemét), Sándor Gy. (Videoton), Sekour (Pápa), Simon K. (Újpest), Sipeki (Paks), Sipos (Siófok), Somalia (Ferencváros), Strestik (Győr), Szűcs (Debrecen), Tarabai (Kecskemét), Tchami (Honvéd), Tisza (Diósgyőr), Tököli (Paks), Tshibuabua (Újpest), Vaskó (Kecskemét), Vayer (Paks), Vermes (Újpest), Vécsei (Honvéd), Waltner (Kaposvár), Wolfe (MTK), Yannick (Debrecen), Zamostny (Siófok), Zarisz (Újpest), Zeljkovic (Pécs)

Öngól:

Knakal 2 (Eger, a Kecskemét és a Pápa ellen is), Aarab (Újpest, a Győr ellen), Iandoli (Újpest, az MTK ellen), Jovanovic (Ferencváros, a Paks ellen), Kenesei (Haladás, a Paks ellen)