Nemzetközi labdarúgás

Ötöt lőtt a Loki a korábbi Roma-kedvenc csapatának

 ""

Tisza Tibor átadásából Szakály Péter már a találkozó elején megszerezte a vezetést a Debrecennek, amely a folytatásban is fölényben játszott és számos helyzetet kialakított.

Tisza a 34. percben Ferenczi János beadását, a szünet után pedig Szakály átadását értékesítette, és végül Szakály is duplázni tudott, miután a hajrában gólt szerzett a nyáron igazolt bosnyák Ognjen Djelmic passzából. Az 5-0-s végeredményt az ugyancsak a közelmúltban szerződtetett szerb Danilo Sekulic állította be.

A mérkőzésen a hazaiaknál kezdőként lépett pályára a 42 éves Damiano Tommasi, aki korábban 25 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, és pályafutása legjobb időszakát az AS Romában töltötte. A védekező középpályás 2009-ben visszavonult, jelenleg az olasz labdarúgók érdekvédelmi szervezetének elnökeként tevékenykedik, de a La Fiorita együttesében már tavaly is szerepelt az EL-selejtezőben, sőt gólt is szerzett.

A visszavágót egy hét múlva rendezik. A Debrecen következő ellenfele a fehérorosz Torpedo-Belaz Zsodino lehet.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
La Fiorita (San Marinó-i)-Debrecen 0-5 (0-2)
Serravalle, v.: Frischer (észt).

Debrecen: Radosevic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros N., Ferenczi J. – K. Mészáros (Delmic, 58.), Varga J., Holman, Szakály P. – Tisza (Sekulic, 68.), Castillion (Kulcsár T., a szünetben)

Gólszerzők: Szakály P. (5., 83.), Tisza (34., 49.), Sekulic (89.)