Őt okolják az Atléti elleni ikszért a Barca-drukkerek
Jules Koundé vélhetően nem teszi ki az ablakba, amit a keddi Barcelona–Atlético Madrid 4-4-es kupaelődöntő odavágója után kapott.
Mint ismert, Hansi Flick együttese egy őrült, nyolcgólos thrillert játszott a Matracosokkal a Copa del Rey elődöntőjének első mérkőzésén.
A szurkolók elsősorban a katalán gárda francia bekkjét kiáltották ki bűnbaknak, aki a vendégek négy góljából kettőnél is kapitális hibát vétett.
A szélső védő az ötödik percben – már 1-0-s hátrányban – senkitől sem zavartatva adta el a labdát, az akció végén pedig Julián Álvarez tálalt Antoine Griezmann elé, aki közvetlen közelről nem hibázott.
Több, a játékosok statisztikáival foglalkozó portál szerint Koundé tíz alkalommal passzolt rossz helyre. A 93. minutumban pedig megpecsételte csapata győzelmi esélyeit.
A Barcelona 4-3-ra vezetett, amikor a 26 éves hátvéd egy előre lőtt labdánál későn lépett ki, majd el is csúszott, így gyakorlatilag senkitől sem zavartatva vihette az Atléti Szczęsny kapujára a labdát, Alexander Sørlothék pedig köszönték szépen az ajándékot és kiegyenlítettek.
„Fenomenális játékos, de mindig akad egy hajmeresztő hibája a tarsolyában. Sosem lehet teljesen megbízni benne, és ez szomorú, mert tényleg elképesztő tehetség” – vélekedett egy drukker az X-en.
„Hogy Koundé borzasztó? Csak a 100. gólt eredményező hibája után vettétek észre?” – írta gúnyosan egy másik fanatikus.
A jobb bekk a rossz átadásai mellett védekezésben sem tündökölt. Nyolc párharcából mindössze kettőt nyert meg, emellett három szabálytalanságot is elkövetett. Nem csoda, hogy az értékelések szerint a mezőny egyik leggyengébb játékosa volt a keddi estén.
Ugyanakkor a francia mérlege nem volt teljesen negatív.
0-2-nél remekül tálalt Pedri elé, aki higgadtan lőtte ki az alsó sarkot. Emellett pedig egy másik nagy helyzetet is kialakított és két további kulcspasszt adott.
Ennek ellenére a védő teljesítményével kapcsolatban egyre több kritikát hallani, és kérdés, hogy Hansi Flick továbbra is bizalmat szavaz-e neki.