Egyéb sportok

Öt év börtönbüntetést kapott a barátnőjét agyonlövő Pistorius

""

A bíróság több hónapos tárgyalás után bűnösnek találta Pistoriust gondatlanságból elkövetett emberölésben, valamint nyilvános helyen való fegyverhasználatban (egy zsúfolt étteremben sült el a pisztolya korábban).

A mai ítélethirdetésen a bírónő, Lore Hartzenberg először egy pszichoterapeuta véleményét idézte, aki szerint Pistorius "elveszette a barátait és a karrierjét", ezen kívül poszttraumatikus stressztől szenvedett. Menedzsere szerint Reeva megölése előtt Pistorius "globális sportoló ikon" volt, és meg kellene adni a lehetőséget, hogy az is maradhasson.

A bírónő súlyosbító körülménynek számította, hogy négyszer is átlőtt az ajtón Pistorius, aki ráadásul képzett fegyverhasználó volt. A bírónő hangsúlyozta, hogy az élet elvétele nem visszafordítható, és reméli, az ítélete bizonyos értelemben segíti "lezárni" a család számára a gyilkosság ügyét, és esélyt ad a továbblépésre. Az ítélet: öt év börtön.

Steenkamp családja a helyszíni beszámolók szerint "kicsit megenyhült". Közben egymás közt beszélgetnek a felek, Masipa bírónő pedig köszönetet mond a tárgyalást végigülőknek. "Nem volt könnyű ügy." Pistorius lehajtott fejjel vette tudomásul az ítéletet.