Tenisz

Öt elnökségi tag lemondott a tenisszövetségben

Öt elnökségi tag lemondása miatt teljes tisztújítás következik a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ).

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint lemondott tisztségéről Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba, ezért a szövetség elrendeli az idén esedékes teljes tisztújító közgyűlés kiírását.

A közgyűlés lebonyolítási feltételeit az MTSZ vizsgálja, tekintettel a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre.

Juhász Gábor főtitkár az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában közölte, az idevágó kormányrendelet értelmében a szövetség nem marad irányítás nélkül.

"A rendelkezés azt jelenti, hogy az elnökségi tagok lemondása érvényes, hatályos, ugyanakkor feladatukat az újabb tisztségviselő megválasztásáig, de legfeljebb 90 napig el kell látniuk. (Szűcs Lajos) elnök úr a teljes tisztújítás kiírása mellett határozott, ennek feltételeit azonban – szintén a vészhelyzetre vonatkozó jogszabályok alapján – ennek az elnökségnek kell meghoznia. Ez alapján jelenleg a lemondott elnökségi tagok is úgy tekintendők, hogy feladatukat a korábbiak szerint ellátják" – fejtette ki Juhász Gábor. 

Borítókép: Danupol Tangtrongmit / EyeEm