Összeszedtünk néhány érdekes, a vb-selejtezők sorsolását befolyásoló szabályt
Minden idők egyik, ha nem a legbonyolultabb világbajnoki sorsolását tudták le az illetékesek péntek délben, Zürichben.
Számunkra a legfontosabb információról, azaz Magyarország 2025 őszén esedékes riválisairól már beszámoltunk. Írország, Örményország, és a Portugália – Dánia NL-negyeddöntős párharc győztese lesz a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfele.
A 4 szereplős F-csoportból vág neki a vb-selejtezőknek a magyar válogatott
Az egyszeri tv-néző csak kapkodta a fejét, hogy mennyi kikötés merült fel az egyébként zökkenőmentesen letudott vb-selejtezős sorsolás kapcsán. Több olyan szabály is érvényben volt, amelyek egyes nemzeteket távol tartottak egymástól. És amelyekről előzetesen talán keveset tudtunk. Ezeket a kizáró okokat igyekszünk most ismertetni.
Az UEFA és a FIFA rendelkezései szerint Ukrajna és Fehéroroszország nem kerülhetett ugyanabba a csoportba politikai okokból, lévén az utóbbi megtámadta az előbbit. Amíg azonban a fehéroroszok ott lehetnek a vb-selejtezőkön, addig Oroszország továbbra is teljesen kizárva marad a nemzetközi versenyekből. Gibraltár és Spanyolország sem játszhat egymás ellen politikai okokra hivatkozva, míg Koszovónak távol kellett maradnia Szerbiától és Bosznia-Hercegovinától.
De vannak más, furcsább, már-már bizarrnak nevezhető szabályok is, amelyek egyes országok összekerülését akadályozzák. A BBC arról számolt be, hogy az időjárás is egy ilyen tényező.
A hideg időjárás miatti lehetséges kockázatokból fakadóan legfeljebb két ország kerülhetett össze Észtország, a Feröer-szigetek, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia és Norvégia közül. További kitétel volt, hogy Izland és a Feröer-szigetek nem kerülhetnek egy csoportba, mivel őket tartják a leginkább időjárási nehézségeknek és extremitásoknak kitett országoknak.
Végezetül földrajzi korlátok is voltak arra vonatkozóan, hogy Kazahsztán, Azerbajdzsán és Izland kikkel kerülhet össze a sorsolás során, mivel ezek az országok az UEFA területének peremén helyezkednek el.