Összecsap a két bokszlegenda – létrejön az Anthony Joshua-Tyson Fury meccs
Anthony Joshua aláírása még meg sem száradt a szerződésen, de a sajtó a Tyson Fury elleni csatáját már a brit ökölvívás történetének legnagyobb meccseként aposztrofálta.
Nem véletlenül, hisz az Egyesült Királyságban ez lesz az év egyik kiemelt sporteseménye. A mérkőzést több forrás is megerősítette, így Turki Alalshikh, majd Eddie Hearn is bejelentette, hogy Anthony Joshua aláírta a szerződést.
Vagyis ringbe száll a korábbi nehézsúlyú világbajnokkal, Tyson Furyval.
Joshua decemberben utasként autóbalesetet szenvedett, azóta készülni sem nagyon készült, de most már komolyan belevág a tréningekbe.
Ennek részeként egy felhozó meccset vív majd Kristian Prengával Rijádban, július 25-én.
Fury és Joshua egyaránt kétszeres világbajnokok. Több mint egy évtizede viszik a vállukon a brit profi bokszot. De hiába folytak a menedzsmentjeik között többször is tárgyalások, a küzdelmük eddig nem valósult meg.
Idén azonban minden akadály elhárult. A promóter Eddie Hearn a közösségi médiában közzétette, hogy a régóta várt szerződést „aláírták és lezárták”.
Joshuának a Fury-ig vezető úton tehát először le kell győznie az albán Prengát, aki 20 győzelemmel büszkélkedhet, valamint egy vereséggel.
A brit bokszoló legutóbbi ringbeli szereplése a Jake Paul elleni „találkozó” volt még decemberben.
Majd azután történt a sajnálatos balesete Nigériában, ahol a bokszoló csapatának két tagja az életét vesztette.
„Nem titok, hogy időt szántam arra, hogy újjáépítsem magam, de készen állok a visszatérésre a ringbe. A mai a következő lépés ezen az úton” – értékelte a szerződést.
„Alig várom, hogy versenyezhessek, és ott folytassam, ahol abbahagytam” – tette hozzá.
A Team Fury már korábban közölte, hogy a szerződés rájuk eső részét már aláírták.
A Joshua-Fury mérkőzés időpontját vagy helyszínét még nem jelentették be. Hearn korábban azt sugallta, hogy novemberben lehet majd a meccs és a Netflix közvetítheti azt.
A brit sajtó pedig az aláírás híre után szinte azonnal a brit ökölvívás legnagyobb mérkőzének nevezte a novemberi találkozót.
✅ DONE DEAL 🤝
Anthony Joshua has signed a deal to fight Tyson Fury, Eddie Hearn has announced ✍️ pic.twitter.com/rdQX97GW1v
— BBC Sport (@BBCSport) April 27, 2026