Az első helyen kiemelt, világranglistán harmadik svájci klasszis oktatott a nyitó szettben (6:3), de a folytatásban elhúzott az oszták reménység, és ebből őrült meccs kerekedett. Thiem már 5:0-ra vezetett, innen jött vissza Federer, kiharcolva aztán a tie breaket, ahol két meccslabdát is elszórva bukott el 9-7-re. Az esőszünetekkel tarkított döntő felvonásban két gémben is dupla bréklabdáig jutott a bázeli, mégis Thiem volt az, aki először elvette ellenfele adogatását a hetedik játékban, és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
A 22 éves osztrák – aki a múlt heti Roland-Garros-elődöntőig tartó meneteléssel felkapaszkodott a top tízbe a világranglistán – idei ötödik, összesen a kilencedig ATP-fináléját játszhatja vasárnap (az elsőt füvön).
Thiem egymás után másodszor verte Federert, hiszen májusban salakon is jobbnak bizonyult ellene a római Mastersen (7:6, 6:4).
ATP Stuttgart, elődöntő:
Thiem (osztrák, 3.)-Federer (svájci, 1.) 3:6, 7:6 (9-7), 6:4
Később:
Kohlschreiber (német, 7.)-Del Potro (argentin)