Nemzetközi labdarúgás

Őrült meccsen adta le kétgólos előnyét a Liverpool – videó

""
 
Remekül kezdte vasárnap délutáni mérkőzését a Liverpool az angol labdarúgó bajnokság 14. fordulójában, Jürgen Klopp csapata a 22. percben már két góllal vezetett a Bournemouth otthonában sőt, a 64. percben Emre Can remek tekerésével 3-1-es előnyre tett szert a Pool, amit csak a 76. percig tudott megtartani, az azt követő két és fél percben kettő szélről középre tett labdával szemben is tehetetlen volt a vörösök védelme, így az utolsó tíz perc 3-3-as döntetlenről kezdődött.
 
A Liverpool teljesen megzavarodott, ezt használta ki Nathan Aké, aki a 93. percben egy Mignoletről kipattanó távoli lövés után kotort a kapuba, megnyerve ezzel a mérkőzést a Bournemouthnak. A Pool már másodszor szenvedett vereséget két gólos előnyről ebben a naptári évben, az elsőt a Southampton ellen kellett elkönyvelnie a Mersey-partiaknak.
 
Vereségével a Liverpool maradt a táblázat harmadik helyén, és az éllovas Chelseatől vereséget szenvedő Manchester Cityhez hasonlóan négy pontra leszakadt Antonio Conte csapatától. A második helyen az idegenben kiütéses győzelmet arató Arsenal áll.
 
Labdarúgás, Premier League, 14. forduló
Bournemouth-Liverpool 4-3 (0-2) gólszerzők: Wilson (56., 11-esből), Fraser (76.), Cook (78.), Aké (90+3.), ill. S. Mané (20.), Origi (22.), Emre Can (64.)
 
Íme a találkozó első hat gólja
 


AFC Bournemouth vs Liverpool 4-3 All Goals… by YNWAHD

 
Itt pedig a győztes gól!


Nathan Ake Goal HD – AFC Bournemouth 4-3… by fififilive