Őrült meccs az Anfielden: Ekitike a hős és a bűnbak egyszerre

A Liverpool az angol Ligakupa 3. fordulójában a másodosztályú (Championship) Southamptont fogadta az Anfielden.
Arne Slot, a Liverpool menedzsere a találkozó előtt elmondta, hogy Szoboszlai Dominik pihenőt kap erre a mérkőzésre, ahogyan Mohamed Szalah és Virgil van Dijk is.
Az Opta győzelmi előrejelzése szerint a Vörösöknek 95% esélyük volt arra, hogy megnyerjék ezt a harmadik fordulós párharcot.
Liverpool – Southampton 2-1 (1-0)
A Southampton számára óriási csalódás, hogy a szünet előtt gólt kaptak, miután az első félidő nagy részében felvették a versenyt a Liverpool csapatával. Will Still viszont elégedett lehet, hogy csapata hosszabb időszakokra meg tudta tartani a labdát, miközben a támadóharmadban is veszélyt jelentett Arne Slot együttesére. Armstrong különösen veszélyesen játszott a találkozó korai szakaszában, az ír szélsőhátvéd, Ryan Manning pedig több ígéretes beadással hozta zavarba a hazai védelmet.
Ezzel szemben Arne Slot frusztráltan toporgott az Anfield kispadja előtt egészen addig, amíg Alexander Isak vezetéshez nem juttatta a Vörösöket. A svéd támadó a meccs első másodperceiben még elpuskázott egy hatalmas helyzetet, ám később javított, amikor az érkező Alex McCarthy fölött elegánsan átemelte a labdát, megszerezve első gólját a Liverpool színeiben. (1-0)
😍🇸🇪 pic.twitter.com/w9jlcy6Skq
— Liverpool FC (@LFC) September 23, 2025
A félidőben tehát egygólos hazai vezetéssel fordultak a felek.
Teljesen katasztrofális védekezést mutatott be a Liverpool, miután egy Southampton-szöglet után veszélyesen pattogott a labda a tizenhatoson belül. Végül Endo gyenge fejese Shea Charles elé került, aki közelről a kapuba bombázta a labdát, ezzel kiegyenlítve az állást. (1-1)
A 81. percben a sérült Leoni lejött a pályáról, a helyére pedig a magyar hátvéd, Kerkez Milos állt be.
A 85. percben aztán újra vezetést szerzett a Liverpool. Hugo Ekitike passzolta a labdát az üres kapuba egy gyönyörű bal oldali támadás végén. Chiesa tálalt kiválóan a francia csatár elé, aki onnan nem hibázhatott. (2-1)
Hibázni nem is a kapuba gurításnál hibázott, hanem a gólörömnél. Ekitike a nagy extázisban ugyanis figyelmen kívül hagyta, hogy korábban kapott már egy sárga lapot, ennek ellenére levette a mezét az ünneplés közben. Ennek meg is lett az eredménye a játékvezető pedig a fontos találatát követően rögtön az öltözőbe küldte a francia játékost.
𝐄𝐊𝐈𝐓𝐈𝐊𝐄 𝐒𝐂𝐎𝐑𝐄𝐒 𝐀𝐆𝐀𝐈𝐍… ⚽️
𝘛𝘩𝘦𝘯 𝘵𝘢𝘬𝘦𝘴 𝘰𝘧𝘧 𝘴𝘩𝘪𝘳𝘵 𝘢𝘯𝘥 𝘨𝘦𝘵𝘴 𝘴𝘦𝘤𝘰𝘯𝘥 𝘺𝘦𝘭𝘭𝘰𝘸 😬🟥
Liverpool advance in the League Cup nevertheless 👊 pic.twitter.com/Oa6U0FXXNp
— 433 (@433) September 23, 2025
A Liverpool ebben a szezonban egyelőre rendre gondoskodik az izgalmakról. Eddig viszont mindig sikerült megtalálniuk a késői győztes gólt, annak ellenére, hogy hajlamosak eltékozolni a fölényüket.