Angol fociÁtigazolási hírek

„Örülök, hogy vége!” – Nem neheztelnek a csapattársak Isakra

Kép forrása: Stu Forster/Getty Images

A szurkolók után a korábbi csapattársak is megszólaltak Alexander Isak távozását követően.

A nyár transzfer-sagája zárult le akkor, amikor a Newcastle United svéd támadója a Liverpoolhoz szerződött.

A hónapokig húzódó ügy alatt Isak nem állt a Szarkák rendelkezésére és társaitól külön készült a PL-rajtra.

A drukkerek nagy része – ennek is köszönhetően – csalódottan fordított hátat az egykori közönségkedvencnek, az öltözőben azonban jóval békésebb hangulattal fogadták a hivatalos bejelentést.

Dan Burn – aki gyerekkora óta Newcastle-drukker, és 2022-ben tért vissza nevelőegyesületéhez – az angol válogatott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: abszolút megérti Isak döntését és semmi rossz érzés nincs benne a támadó iránt.

Sőt, továbbra is barátként tekint a svédre, akinek pályafutása során természetes, ha új célokat akar elérni.

„Örülök, hogy vége. Szerettük volna végre tisztán látni” – mondta Burn a BBC-nek.

„Elég régóta vagyok a futballban ahhoz, hogy megértsem: a játékosok pályafutása rövid, és mindenkinek vannak céljai, amiket el akar érni.”

Alex a barátom, és nehéz helyzet ez, mert szeretnéd, ha velünk lenne és segítené a csapatot, ugyanakkor megérted, hogy neki is vannak személyes döntései, amelyeket meg kell hoznia.”

A rutinos hátvéd hozzátette: érti a szurkolók csalódottságát, de szerinte csak olyan játékosokra van szüksége a klubnak, akik teljes szívvel a Newcastle-ért futballoznak.

Burn jókívánságait küldte Isaknak – kivéve persze, amikor szembe találkoznak a pályán.

Alexander Isak távozását követően Anthony Gordon és Sven Botman is megható üzenetben köszönt el a játékostól

Gordon kedden Instagram-sztoriban írt: „Bármi is történt és függetlenül a körülményektől, öröm volt veled játszani.”

Sven Botman szintén a legismertebb képmegosztó platformon posztolt.

„Csapattársként indultunk, de egy ritka, igaz barátság vált belőle. Több szóra nincs is szükség, testvérem – minden jót az új fejezethez” – írta a holland bekk.

Anthony Elanga a svéd válogatottban továbbra is Isak oldalán játszhat, a klubfutballban azonban (egyelőre – a szerk.) ez nem adathat meg neki.

„Az ő döntése volt. A Liverpoolt választotta. Sok szerencsét kívánok neki. Barátom, kiváló futballista. A válogatottban továbbra is együtt játszhatok vele, és ez jó dolog” – nyilatkozta a Fotbollskanalennek.

Isak tehát bár rekordösszegért távozott Newcastle-ből, a szurkolók nehezen emésztik meg a döntését, egykori társai pedig inkább megértően búcsúztak tőle.

A pályán legközelebb már ellenfélként találkoznak, ám a szavak alapján egyértelmű: a kapcsolat megmarad, csak a mez színe változik.