„Oroszlánként küzdött” – fiatalon elhunyt szurkolójára emlékezett a Napoli

Több mint ötezer nápolyi drukker előtt tartott megható beszédet Antonio Conte és Giovanni Di Lorenzo a dimarói edzőtáborban.
Újra Scudettóval a mezeken, mezbemutatóval, több mint 5500 szurkoló társaságában ünnepelt a Napoli az idei dimarói edzőtáborban.
A klub második (összességében pedig a negyedik – a szerk.) bajnoki címét ünnepelhette három éven belül – az Inter 2024-es sikere szakította meg a Partenopei lendületét –, most pedig Antonio Conte vezetőedző és Giovanni Di Lorenzo, a csapat kapitánya is különleges üzenetet küldött a rajongóknak.
„Csodálatos újra látni benneteket, immáron a bajnoki cím jelképével a mezünkön” – kezdte Conte.
„Aki itt van, annak éreznie kell, mit jelent ehhez a klubhoz tartozni. Kötelességünk, hogy minden meccsen büszkévé tegyünk benneteket. Az eredménytől függetlenül mindig izzadságban ázott mezben fogjuk elhagyni a pályát.”
A hangulatot azonban beárnyékolta egy fájó hiány.
A 13 éves Daniele, a klub szeretett szurkolója és nem hivatalos kabalafigurája idén januárban leukémiában elhunyt, mindössze hetekkel a negyedik bajnoki cím előtt. A bátor fiú szoros kapcsolatot ápolt a csapat tagjaival és Antonoio Contéval is.
„Külön ölelést küldök a kis Danielino családjának, hiszen ez az első edzőtábor nélküle” – mondta elérzékenyülve Giovani Di Lorenzo, a Napoli csapatkapitánya.
Giovanni Di Lorenzo prende la parola ed emoziona tutti ❤️
Il capitano manda un abbraccio alla famiglia di Daniele Pisco, il giovane tifoso venuto a mancare lo scorso gennaio 🫂#SSCNapoli #DiLorenzo #DanielePisco pic.twitter.com/wPGen8ssiK
— Spazio Napoli (@Spazio_Napoli) July 25, 2025
„Oroszlánként harcolt, és hatalmas erőt adott nekünk a folytatáshoz.”
A csapat szombaton, a Catanzaro elleni felkészülési mérkőzéssel búcsúzik a településtől.
Azt követően a Conte-gárda még három edzőmeccset játszik: sorrendben a Brest, a Girona és a görög Olimbiakósz ellen.
A Serie A-szezon rajtján Emilia-Romagnába utazik, hiszen az első fordulóban a friss feljutó Sassuolóval mérkőzik.
Lukauék emellett izgatottan figyelhetik majd a Bajnokok Ligája alapszakaszának sorsolását is. Az olasz bajnok az első kalapból várja, melyik nyolc együttessel csap össze a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.