Magyar foci

Orosz Pál szerint két poszton fog erősíteni télen a Ferencváros

""

A klubvezető sejtelmesen csak annyit mondott, hogy két posztra mindenképpen érkezni fog erősítés a téli átigazolási szünetben a Ferencváros. A két említett poszt a csatárszekció és a védelem lehet, többet nem kívánt elárulni a vezető, bár úgy festett, hogy már van kiszemelt is a posztokra.

A Nemzeti Sport ennek fejében már tudni is véli, hogy ki lehet az érkezők egyike. Szerintük a brazil Leonardo lehet, akivel Ricardo Moniz mester a Salzburgnál dolgozott együtt. Leonardo korábban az Ajax és a Feyenoord futballistája volt, jelenleg nincs csapata.

„Nincs még kész a csapat, két poszton kell erősíteni: a védelemben és kell egy befejező csatár Böde Dani mellé. A télen Moniz kapcsolatrendszeréből egy külföldi támadó érkezik tehát az Üllői útra. Az eddig érkezett légiósok színt hoztak a csapat játékába, a téli csatlakozók is ilyenek lesznek. Ugyanakkor vannak érinthetetlen alapembereink, akiket most biztosan nem adnánk még el” – árulta el a játékoskeret alakulásáról.

„Többször felvetődik a magyar focisták kérdése. Szeretnénk növelni a számukat, akiket viszont elküldünk, egyszerűen nem férnek bele a koncepcióba. Ma valóban légiósokból lehet jó csapatot építeni, miközben az a vicc, hogy a bosnyák válogatott Besic vagy épp a holland Jenner kevesebbe kerül, mint a magyar éljátékosok.” – árnyalta a helyzetet a Fradi vezérigazgatója.