Úszás

Örökre is eltilthatják a háromszoros olimpiai bajnok úszót

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nyilvános tárgyaláson hallgatja majd meg a háromszoros olimpiai bajnok úszó Szun Jangot, és amennyiben kiderül, hogy doppingvétséget követett el, akár örökös eltiltásra is számíthat.

A CAS keddi közleménye szerint október végén lesz a meghallgatás, a szervezet történetében ez lesz a második nyilvános tárgyalás, 1999-ben az ugyancsak úszó Michelle Smith De Bruin doppingügye zajlott "közönség" előtt.

A 27 éves Szun Jangot tavaly szeptemberben szerették volna ellenőrizni, de ő utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit azok meg is tettek. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely ősszel folytatódik.

Szun – akinek 2014-ben már volt egy három hónapos eltiltása egy másik ügy miatt – júliusban a kvangdzsui világbajnokság egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Fotó: Maddie Meyer/Getty Images