Tenisz

Optimisták az Australian Open szervezői

Craig Tiley versenyigazgató igyekezett eloszlatni azokat a félelmeket, melyek szerint a szigorú karanténszabályok miatt veszélybe került az ausztrál nyílt teniszbajnokság januári megrendezése.

Tiley vasárnap azt mondta, mindent megtesznek a torna lebonyolításáért annak ellenére, hogy a versenynek helyet adó Victoria állam vezetése kijelentette, még semmi nem biztos a viadal kapcsán.

"Szorosan együttműködünk a kormányzattal, egy olyan terven dolgozunk, amely a játékosoknak, a szurkolóknak, a partnereinknek, a kisegítő személyzetnek is megfelelő lesz, és amelyből a legtöbbet profitálhatja az állam és az ausztrál gazdaság" – fogalmazott a sportvezető.

Elmondása szerint folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi hatóságokkal a karanténszabályokról, és biztos abban, hogy hamarosan megszületik a végső döntés.

Victoria állam nemrég enyhítette a koroknavírus-járvány második hulláma nyomán meghozott szigorú intézkedéseket, Ausztrália pedig sikeresen zárta le határait a külföldi utazók elől.

Az Ausztrál Teniszszövetségtől korábban úgy nyilatkoztak, a játékosok december közepén érkeznének meg a kontinensre, mert így tudják letölteni a 14 napos kötelező karantént azelőtt, hogy a Melbourne-be áthelyezett felevezető versenyeken is el tudjanak indulni.

"A célunk, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyben a játékosok képesek lesznek megfelelően felkészülni és a lehető legjobban teljesíteni egy mindenki számára biztonságos környezetben" – tette hozzá Tiley.

Az Australian Open a tervek szerint január 18-án rajtol, szombaton a Herald Sun című ausztrál napilap arról írt, a pandémia miatt februárra, márciusra vagy áprilisra halasztják a viadalt. 

Borítókép: James D. Morgan/Getty Images