Kajak-kenu

OnlyFans fiókja miatt kizárták a kenust az olimpiai csapatból

Kép forrása: Instagram/Getty

Egy brit kenus eltiltottak a versenyzéstől, mivel az OnlyFans bevételeiből akarta finanszírozni a felkészülését a 2028-as olimpiára.

Kurts Adams Rozentals szlalom kenust ugyanis felfüggesztette a Brit Olimpiai Csapat. Valamint a Paddle UK irányító testülete vizsgálatot indított az ügyében és erre az időszakra kizárta a szigetországi kajak-kenusokat finanszírozó programból.

Rozentals úgy kapta a büntetést, hogy testület nem volt hajlandó tisztázni, hogy milyen vétséget követett el a szlalom-kenus.

Azonban a sportoló szerint ennek az oka, az OnlyFans fiókja.

Rozentals nem tagadja, hogy plusz bevételre kellett szert tennie, hogy támogassa a felkészülését és kijutását Los Angelesre.

Erre pedig tökéletes volt az OnlyFans.

Kénytelen vagyok választani az olimpia és az OnlyFans között”

Nyilatkozta Rozentals a BBC-nek, amikor részletesen beszélt a helyzetéről. Hogy miért is került fel a felnőtt tartalmak tárolásáról ismert oldalra.

„Tudatosan pikáns videókat tettem közzé az Instagramon, hogy konverziókat generáljak az OnlyFans oldalamra. Mindezt azért, hogy finanszírozzam a kijutásomat az olimpiára.”

Rozentals eddig 39 videót tett közzé az oldalán. Ezekkel közel 100 ezer fontot keresett, mióta januárban létrehozta OnlyFans fiókját.

Elmondása szerint néhány hónappal később kapott egy hívást a Paddle UK képviselőjétől. Akkor közölték vele, hogy eltiltották a versenyzéstől, és nem veheti fel a kapcsolatot a programban részt vevő stábtagokkal vagy sportolókkal.

„Kicsit lefagytam, és nem hittem el, amiket hallottam. Mert ebbe fektettem az életemet.” – tette hozzá Rozentals.

Az identitásom jelenleg a sport, és profi sportoló szeretnék lenni, aki az olimpiai álmát kergeti.”

A kenusnak éppen azért fordult ehhez a pénzkereseti forráshoz. Mert ugyan a Paddle UK program támogatja, de az abban részt vevő minden sportoló évi 16 ezer fontot kap a felkészülésére.

Rozentals szerint azonban ez közel sem elegendő.

„Nem tudom, mennyi pénzre van szükség, de biztosan nem csak 16 ezer fontra. Ha fedezni kell a lakbért, az utazást, az étkezést.. A legtöbb sportoló, aki teljes munkaidőben edz, mind Londonban él. Nagyon szerencsések, hogy van szülői támogatásuk. Nekem nem volt. Soha nem volt lehetőségem Londonba költözni anyagi nehézségek miatt. Így én mindig utaztam az East Midlandsből, ahol élek, Londonba. Oda-vissza, oda-vissza.”

Rozentals, aki 2023-ban kenu egyesben ezüstérmet nyert a 23 év alattiak világbajnokságán, a vizsgálat eredményére vár.

A Paddle UK szerint eltiltása egy „ideiglenes intézkedés”, amelynek célja minden fél védelme”. Valamint „a vád jellege miatt a többi sportoló védelme is”.

A Paddle UK sportolói fegyelmi szabályzata a „közösségi média sértő használatát” és az „illetlen, sértő vagy erkölcstelen viselkedést” sorolja fel a súlyos kötelességszegés példáiként.

Arra a kérdésre, hogy abbahagyja-e az OnlyFans-en való posztolást, hogy tovább versenyezhessen Rozentals azt mondta, hogy szerinte nem várhatják el, hogy válasszon a pénzügyi biztonság és az olimpiai álma között.

Ez a legnehezebb döntés, amivel valaha szembesültem az életemben”

„Tavaly télen jöttem rá, hogy miért kezdtem el ezt csinálni, miután évekig küzdöttem. Anyukám heti 90 órát dolgozott, és végrehajtók voltak az ajtóban. Meg fogok találni egy módot, ahol nem kell küzdenünk, és én mindent bele tudok fektetni ebbe a sportba. Mert amikor ott állsz a rajtvonalnál, de közben azon kell gondolkodnod, hogyan fogod fizetni a lakbért ebben a hónapban, az nem túl előnyös”

„Nehéz döntés, de ha valami nem változik a sportolók fizetési módjában, nem látom, hogy együtt tudnék működni a Paddle UK-val.” – vonta le a végső következtetést a sportoló.