Nemzetközi labdarúgás

Olyan öngólt szerzett a kapus, hogy aki látta, az sem hitte el

A déli féltekén az A League-ben, új-zélandi rangadót rendeztek. Amelyen a hazaiak kapusa, bátran kijelenthetjük, hogy összehozta a szezon öngólját.

Az egész úgy indult, hogy  a vendégek védője Jake Girdwood-Reich a saját térfelének közepéről „izomból”  előrevágta a labdát. Ami nagyjából az ellenfél tizenhatosának a környékén pattant volna le a földre, hogyha nem érkezik a házigazdák kapusa, Joshua Oluwayemi.

A nigériai hálóőr fejében nem tudni, hogy mi járhatott, de felugrott és egy látványos mozdulattal a saját kapujába fejelt egy védhetetlen öngólt.

Oluwayemi az öngólja után még hámat kapott az első félidőben. A Wellington vezetőedzője le is cserélte a szünetben. Igaz ezzel csak annyit ért el, hogy a 0-4-es első játékrész után, már csak egy gólt kapott a hazai csapat.

A vendég Auckland City tehát 5-0-ra győzött, így második a tabellán. A hazaiak pedig utolsó öt meccsükön nem tudtak győzni, aminek meg is lett az eredménye.

Hiszen a Wellington vezetőedzője, az ausztrál Giancarlo Italiano beadta a lemondását, amit el is fogadtak a klubnál.