Egyéb sportok

Olimpikonunk nyerte a legrangosabb légfegyveres versenyt

A világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló – a hétvégén zárult verseny eredményközlőjének honlapja szerint – a 60 lövéses alapversenyt 630,6 körrel holtversenyben a második helyen zárta, majd a fináléban ismét fantasztikusan célzott, s 209,2 körrel diadalmaskodott.
 
""
 
Ugyanebben a számban a szintén riói kvótás, mindössze 18 éves Péni István is remekelt: 629,3 körös alaperedményével hatodik helyen jutott fináléba, melyben 145 körrel végül ötödik lett.
 
Nem csupán a férfi, hanem a női puskásoknál is volt kiemelkedő magyar produkció Münchenben, ugyanis a 2014-ben Európa-bajnok Miskolczi Julianna 418,2 körrel nyolcadik lett a 40 lövéses alapversenyben, azaz éppen befért a döntőbe. Ott pedig 123,8 körrel hatodik helyen végzett.
 
Miskolczi mostani szereplése kifejezetten biztató és reményt keltő a riói olimpia szempontjából is, ugyanis kevesebb mint négy hét múlva rendezik majd Győrben a 10 méteres – légfegyveres – Eb-t, amely a sportág utolsó kvalifikációs versenye lesz a játékokra, s a mostanihoz hasonló eredménnyel Miskolczinak reális esélye lenne indulási helyet szerezni.