Olimpialexikon: Négy versenyző, négy érem a tengerentúlon – 1904., St. Louis

Ha legutóbbi visszatekintőnkben azt írtuk, hogy Halmay Zoltán 1900-ban, Párizsban megvillatotta oroszlánkörmeit, St. Louisban ki is meresztette őket! A kiváló úszó két aranyérmet nyert az első tengerentúli olimpián annak ellenére, hogy a körülmények itt sem voltak sokkal jobbak, mint négy évvel korábban a francai fővárosban.

Az 1904-es játékokat eredetileg Chicagónak ítélte a NOB, ám mivel ebben az esztendőben St. Louis rendezte a világkiállítást (ekkor ünnepelte az Egyesült Államok Louisiana megvételéne 100. évfordulóját), Theodore Roosevelt elnök úgy határozott, a szeles észak helyett délen tartják meg az olimpiát.

A körülmények itt is bozasztóak voltak, korabeli beszámolók szerint sprotolókat "hotel helyett istállóban" helyzeték el, emellett csak "az európai gyomor számára ehetetetlen bölényhúst kapták" étel gyanánt… Ilyen körülmények között készültek a mieink, akik nem voltak sokan: mindösszesen négy sportoló képviselte hazánkat – ez minden idők legkisebb magyar olimpiai csapata.

Ha viszont az eredményességet nézzük, nem lehet okunk panaszra: négy sportolónk összesen négy érmet, köztük két aranyat, és további két pontszerző helyet szereztek, ezzel az összesített éremtáblázaton a negyedik, a ponttáblázaton az ötödik helyet szerezték meg. Az úszofenomén, "a cápánál is gyorsabb" Halmay Zoltán nyerte mindkét aranyérmünket: 50 és 100 yardos gyorsúszásban állhatott a dobogó legfelső fokára. Előbbi versenyszámot kétszer is le kellett úsznia, miután elsőre az egyik hazai bíró a fél karhosszas hátrányban beérő honfitársát, Scott Learyt hozta ki győztesen, ám miután az esetből óriási verekedés lett, újra úszatták a versenyszámot – "természetesen" ismét Halmay győzött. Kiss Géza is öregbítette a magyar úszósport hírnevét, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.