Olimpialexikon: Helyből magasugrás, kötélhúzás – 1908. London

1904-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Rómát bízta meg a negyedik újkori olimpia megszervezésével. Később az országban a Vezúv kitörése súlyos károkat okozott, és a helyreállítás magas költségeire hivatkozva a város visszalépett, helyét pedig London vehette át. Abban az évben, 1906-ban Görögország „időközi” olimpiát rendezett, mivel a görög vezetés a két korábbi torna (Párizs, St.Louis) szervezésével elégedetlen volt.

Féltek attól, hogy az olimpiai eszmény újra feledésbe merül, eltűnik az érdektelenség miatt, amit a korábbi rosszul sikerült versenyek váltottak ki. Ezért úgy határoztak, hogy új lendületet adnak az ügynek, s egyébként is meggyőződésük volt, hogy olimpiát csak Görögországban kellene és szabadna rendezni. Coubertin és a NOB ugyanakkor nem ismerte el a soron kívüli athéni versenyt hivatalosnak, legfőképpen azért, mert féltek, hogy a játékok túl erős görög befolyás alá kerülnek.

Athénban a szervezőknek viszont újra sikerült 1896-hoz hasonlóan igazi olimpiai hangulatot teremteni, kárpótolva a több mint húsz országból érkezett sportolókat és a nézőket az elmúlt nyolc évért. Az angol király, VII. Edward is jelen volt itt, aki amellett, hogy szerette a sportot, vívóként gyakorolta is, és az Athénban szerzett élményein fellelkesülve folyamodott az 1908-as játékok szervezéséért, amit meg is kapott.

A szervezők a rövid felkészülési idő ellenére is nagyszerű munkát végeztek. Másfél év alatt felépítették a helyszíneket – az akkori legkorszerűbb olimpiai stadion „felhúzása" csupán tíz hónapig tartott. Az aréna korszerűsége a 45 ezer fős befogadókészsége mellett abban állt, hogy szinte összes szám lebonyolítására alkalmas volt. Mindeközben a britek még szerveztek egy angol-francia kiállítást is (amolyan nagyszabású kirakodóvásárt), hogy a bevételből fedezzék az építkezés költségeit.

A londoni megnyitón vezették be azt, hogy az egyes országok csapatai felvonulnak zászlóik alatt. Ez ugyanakkor nem volt politikai felhangoktól mentes, minekután a finneknek orosz nagyhercegségként az orosz, az íreknek pedig az angol zászló alatt kellett volna felvonulni, de erre egyikük sem volt hajlandó. A protkoll szerint minden résztvevő meghajolt zászlójával az angol király előtt, ám ezt az amerikai csapat azzal utasította vissza, hogy a zászlójuk nem hajol meg földi király előtt.

Az első héten a magyar küldöttség összes elkönyvelhető sikere az volt, hogy a közönség tetszését megnyerték búzavirágkék egyenruhájukkal és szalmakalapjukkal. De aztán sikerült elérni, hogy ne csak emiatt emlegessék őket. Mivel a Monarchia hadügyminisztériuma nem engedte, hogy a vívó számban katonatisztek is versenyezzenek, így – hasonlóan a korábbi olimpiákhoz – a legjobb kardforgatóink Londonban sem indulhattak. A magyar vívócsapat ennek ellenére az élen végzett, s az egyéni döntő hat versenyzőjéből öt magyar volt.

A bajnok dr. Fuchs Jenőt az angol király személyesen kérte meg, hogy egy udvari fogadáson neki és barátainak tartson bemutatót. A vívókat követve, harmadik aranyunkat Weisz Richárd nyerte nehézsúlyú birkózásban. Halmay Zoltántól St. Louis után mindenki aranyra számított, de ő a 100 méteres gyorsúszásban Daniels mögött végezett másodikként, aki így vágott vissza a négy évvel korábbi kétszer úszott döntő miatt.

Halmay a 4×200 méteres gyorsváltóban nagy, közel hét méteres előnnyel indította az utolsó kétszáz métert, az első hely biztosnak tűnt, de görcsöt kapott, s csak második lett, a célba érve el is süllyedt, ki kellett menteni. Ezen a olimpián rendeztek váltófutást is, ebben a magyar csapat bronzérmes lett.

A korábbi olimpiákhoz hasonlóan megint érdekesen alakult a maratoni futás. A stadionba megérkező, félájult Dorando Pietri először rossz irányba kezdett futni, majd ugyan korrigált, ám a cél előtt nem sokkal kétszer is összeesett. Ekkorra már megérkezett a stadionba a második helyen futó John Hayes is, és nagy hajrába kezdett. A feszült helyzetet néhány rendező oldotta meg úgy, hogy betámogatták a célba Pietrit, aki közel állt az ájuláshoz. Egy másik változat szerint el is ájult, és segítői húzták be a célba. Az olasz versenyzőt először győztesnek kiáltották ki a nyilvánvaló segítség ellenére, aztán kizárták.

Az Egyesült Államok küldöttségében nagy felzúdulást keltett, mikor a 400-as síkfutás során az amerikai Carpenter győzelmét nem ismerték el. A zsűri szerint meglökte a brit ellenfelét, s négyes döntőt, melyben egy angol és három amerikai szerepelt, újra kellett futni. Az ismétlésnél az amerikaiak úgy tiltakoztak, hogy nem álltak rajthoz, így az angol végül egyedül futott.

Az angol közönség egyik legjobban várt száma nemzeti sportjuk, a rögbi volt. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban Ausztrália és Új-Zéland vegyes válogatottja lemosta a hazaiakat, a végeredmény 32:3 lett. A londoni olimpián fejezte be aktív versenypályafutását az államokbeli Ray Ewry, búcsúzóul még két helyből ugró számban szerzett aranyérmet. Az április 27 és október 31 közt zajló torna őszi időszakára téli versenyszámok is bekerültek, melyek a műkorcsolya és jégkorong voltak.

A versenyeket 22 sportág rendeztek Londonban: atlétika, birkózás, evezés, gyeplabdázás, íjászat, jeu de paume, kerékpározás, korcsolyázás, labdarúgás, lacrosse, lovaspóló, motorcsónakázás, ökölvívás, rakett, rögbi, sportlövészet, tenisz, torna, úszás-műugrás, vitorlázás, vívás és vízilabdázás, A tornán 22 országból 2035 versenyző vett részt.

Magyarországot 8 sportágban 63 férfi versenyző képviselte. Az összesített éremtáblázaton – amelyen Nagy-Britannia az első, az Egyesült Államok a második lett – a magyar csapat a hatodik helyre került három arany, négy ezüst és két bronzéremmel.

A londoni olimpián bebizonyosodott, hogy megfelelő hozzáállással és szervezéssel a játékok önálló és nagyformátumú társadalmi eseményekké válhatnak, amelyekre a sportéletnek szüksége van, és amik akár a nemzetközi kapcsolattartás terén fontos szerephez juthatnak.