Olimpialexikon: Először Ázsiában – 1964., Tokió

Ázsia története során először rendezhetett olimpiai játékokat, és nem is akármilyen módon tette azt.

Tokió már 1940-re megkapta a játékok rendezési jogát, a Kína elleni háború miatt azonban a NOB elvette a lehetőséget a japánoktól. Igaz, a helyettesként beugró Helsinki pedig a második világháború kitörése miatt nem fogadhatta a sportolókat.

Impozáns technikai feltételek közepette, egyszersmind a múlt hagyományaira építkezve adott otthont Tokió a XVIII. Nyári Olimpiai Játékoknak. Nagyszerű létesítményeket építettek fel, megújult a gyorsforgalmi-hálózat, kibővítették a földalatti rendszert. És maga a televízió is egyre inkább térhódításának indult a négy évvel korábbi római bemutatkozás után.

Részvételi rekord született a távol-keleti országban, 93 ország 5140 sportolója utazott el a felkelő nap országába. A fajüldöző politikája miatt kizárt Dél-Afrikai Köztársaság, valamint a megnyitó előtt hazautazó Koreai NDK és Indonézia nem vett részt az olimpián. Hirohito császár nyitotta meg a játékokat, és az olimpiai fáklyát az a Szakai Yoshinori gyújtotta meg, aki 1945. augusztus 6-án született Hiroshimában, az atombomba ledobásának napján. Ezzel is figyelmeztetni akarták a japánok a világot a béke fontosságára.

Talán csak egy valamivel nem lehettek megelégedve a résztvevők, az pedig az időjárás volt. Napokon keresztül zuhogott az eső, a jó hangulatot és kiélezett versenyeket azonban ez sem tudta megakadályozni. Az olimpiai hőse a mindössze 18 éves amerikai Don Schollander lett, aki négy számban is győzelmet aratott az úszómedencében.

A játékok ünnepelt, majd üldözött sztárja Dawn Fraser lett, aki Melbourne és Róma után ismét megnyerte a 100 méteres gyorsúszást. Örömében átmászott a császári palota kerítésén, és ellopta a japán nemzeti lobogót. Nem értékelték azonban humorát, hazájában, Ausztráliában tíz évre eltiltották a versenyzéstől.

Abebe Bikila lett az első futó, aki ismételni tudott a maratoni futásban, az etióp császár testőrségének tagja Rómában még mezítláb, Tokióban már cipőben futotta végig a távot, és mindezt alig négy héttel vakbélműtétjét követően. Larissza Latinyina megszerezte kilencedik olimpiai aranyérmét is a tornacsarnokban.

A hazaiakra tekintettel két "új" sportágat is beiktattak a játékok menetébe, röplabdában hozták is a kötelezőt a japánok, azonban országos gyász lett úrrá az ázsiaiakon, amikor a cselgáncs-döntőben a holland Anton Geesink legyőzte a hazaiak kedvencét.

Mi magyarok népes csapattal indultunk, és nagyszerű eredményekkel értünk haza Tokióból. A "római válság" után ismét elfoglalta vezető helyét a magyar sport a világban. Tíz arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel az éremtáblázat hatodik helyén végeztek sportolóink.

Pedig az ötödik napig nem csendülhettek fel a Himnusz hangjai, amikor is jött Török Ferenc, és megnyerte az öttusa egyéni viadalt. Győzelmet győzelemre halmoztak vívóink. Kettős diadal a női tőrvívóknál, a csapat mellett egyéniben Ujlakyné Rejtő Ildikó állhatott a dobogó legfelső fokára.

Kardcsapatunk veretlenségi sorozata Tokióban szakadt meg, ötödik lett a gárda, egyéniben azonban nem volt mese, Pézsa Tibor végzett az első helyen. Akárcsak párbajtőrvívóink, a csapat először lett aranyérmes ebben a vívásnemben.

Újra arannyal térhetett haza a magyar vízilabda-és labdarúgó-válogatott. A pólósok Laky Károly vezetésével verték végig a mezőnyt, a szovjetek elleni találkozó momentuma Szepesi György tolmácsolásában örök emlék marad: "lőj, lőj, lőj Dömötör, lőj!"

A Lakat Károly irányította labdarúgó-válogatottunkat többek között olyan kiválóságok alkották, mint Ihász Kálmán, Bene Ferenc, Farkas János, Novák Dezső vagy éppen Varga Zoltán. Kettős diadal a birkózó-csarnokban, Polyák Imre három ezüst után állhatott fel végre a dobogó legfelső fokára, a nehézsúlyú Kozma "Pici" pedig szintén arannyal térhetett haza.

A legmeglepőbb arany Hammerl László nevéhez fűződik, aki a kisöbű sportpuskások versenyét nyerte meg. A csalódást a kajak-kenu pálya jelentette, itt mindössze Hesz Mihály ezüstérmével vigasztalódhattunk. Atlétáink viszont brillíroztak, három ezüst- és egy bronzérem fűződik a nevükhöz.

A magyar csapat kiválóan szerepelt tehát, és kezdte "visszanyerni" formáját az 1956-os sokk után. Az éremtáblázaton az amerikaiak visszafoglalták az első helyet 33 aranyukkal, hárommal szereztek kevesebbet a nagy rivális szovjetek. A házigazda japánok 16 olimpiai bajnoki címmel kápráztatták el szurkolóikat, míg az ismét közösen induló német csapat tíz arannyal térhetett haza, akárcsak az olaszok, és mint említettük, mi magyarok is.

1964-ben egy új földrész mutatkozott be az olimpiák házigazdájaként, és Japán feledtetni tudta a történelmi különbözőségeket, a háború és az atombomba szörnyűségét, és mind színvonalában, mind hangulatában nagyszerű olimpiát rendezett. A záróünnepélyen büszkén búcsúzhattak a japánok a világtól: "Sayonara!"

Forrás: ma.hu