Olimpialexikon: a vég kezdete vagy a kezdet vége? – 2008., Peking

Pekingbe úgy érkezett a magyar csapat, hogy még ott voltak a fejekben, az emlékekben a 2004-es, athéni események, és a magyar csapatot ott körülvevő doppingbotrány. Az első, és legfontosabb feladat tehát a renomé helyreállítása volt.

Ezzel alapvetően nem is volt semmi gond, a mieink teljesítményével annál inkább – az utolsó három napot megelőzően a myagr küldöttség mindösszesen négy ezüst és egy bronzérmet tudott felmutatni, ami – akár csak a négy évvel korábbi eredmények tükrében is – rettenetesen elszomorító volt. De haladjunk csak sorrendben.

A pekingi olimpián 28 sportág 302 veersenyszámában mérték össze tudásukat a sportolók, összesen 11028-an. Az olimpia mottója az "Egy Világ, Egy Álom" mondás lett, amely részben utalt arra, hogy – bár Kínát a kommunista vezetése, és agresszív külpolitikája miatt sok támadás érte, mégiscsak – az utóbbi két évtized legjobban feltörekvő sportnemzetének első hazai rendezésű olimpiája volt a pekingi.

A házigazdák ennek megfelelően semmit nem bíztak a véletlenre, és az építkezések szinte a pályázaton való győzelem (2001. július) után megindultak. A kínaiak ezt megelőzően egyszer már beadták a rendezési szándékukról szóló iratokat, ám akkor a 2000-es olimpia rendezési joga Sydneybe vándorolt.

A 2008-as játékok rendezésére gyakorlatilag egyetlen jüant sem sajnáltak, nem volt olyan, hogy valami túl dárga vagy túl nagy lett volna: 43 milliárd dollár folyt el az előkészületek során (ez mintegy húszszorosa az 1996-os, atlantai olimpia költségeinek. Nagyszabású átalakítások közepette született meg az Olimpic Green, egy nagy zöld park a város közepén. Lakóparkok ezreit, száz szállodát meghaladó szálláshelyet, 37 teljesen új sportlétesítményt építették fel.

De hogy ne legyen teljesen zavartalan a felkészülés, arról áprilisban, Párizsban gondoskodtak: a Tibet szabadságáért, a kínai olimpia ellen tüntetők eloltották az olimpiai lángot, mely páratlan esemény az olimpiák történetében. Persze mindez nem a Távol-Keleten történt, hiszen ott, a 2008. 08. 08-án, helyi idő szerint 8 óra 8 perc 8 másodperckor kezdőd megniytóünnepségen még arról is godoskodtak, hogy nehogy véletlenül eső essen: a felhőket rakétákkal lőtték szét.

A 174 tagú magyar csapat zászlóját a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán vitte a megnyitón, ám a mieink szereplése nem hogy a négy évvel azelőttitől, hanem a várttól is jócskán elmaradt. 

A mieink az első aranyérmüket csak a játékok 15. (!) napján szerezték meg, akkor a kenus Vajda Attila örvendeztette meg a magyar szurkolókat. Persze szép eredményeket ezt megelőzően is értünk el, Cseh László például kihozta magából a maximumot a medencében: a rekordot jelentő nyolc elsőséget szerző Michael Phelps árnyékában három ezüstérmet "úszott össze". Fodor Zoltán birkózóink hírnevét öregbítette egy ezüstéremmel, Mincza-Nébald Ildikó a vívópáston szerzett egy bronzot – és ennyi.

Összesen kilenc olyan nap volt az olimpán, amikor semmilyen érmet nem szereztünk (ilyen korábban nem fordult elő), és az összesen szerzett három arany is az egyik leggyengébb magyar szereplést jelentette.

Az utolsó napokon azért legalább egy kis örömre volt okunk: Kovács Katalin és Janics Natasa kajak 500 méteres párosban megvédte elsőségét, csakúgy, mint férfi vízilabda válogatottunk. Női kajak négyesünk ezüstje csalódás volt, csakúgy, mint gyakorlatilag minden más: vívóink, öttusázóink, birkózóink, cselgáncsozóink, ökölvívóink, sportlövőink mind-mind csalódást keltettek.

A legmeghatóbb magyar érmet kétségkívül a férfi kenu kettesek 1000 méteres számában szereztük: Kozmann György és Kiss Tamás úgy végzett a harmadik helyen, hogy előbbi alig egy hónappal a játékok előtt vesztette el társát, Kolonics Györgyöt.

Az olimpia legnagyobb alakja egyértelműen a nyolc aranyat szerző Michael Phelps volt, akinek – tegyük hozzá – két számban is óriási mázlija volt. Szerb ellenfele, Milorad Cavic azóta sincs meggyőződve arról, hogy Phelps valóban legyőzte-e őt a 100 méteres pillangóúszásban.

A kínaiak uralták az éremtáblázatot: a házigazda nemzet sportolói 51 arany,-, 21 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek Pekingben, ezzel jócskán megelőzték az Egyesült Államokat (36, 38, 36) és Oroszországot (23, 21, 28). Figyelemre volt a britek kiváló szereplése: négy évvel a hazai rendezésű olimpiájuk előtt szenzációs mutatoval zártak, és 19 arany-, 13 ezüst- és 15 bronzérmükkel az éremtáblázat negyedik helyén zártak.

A szervezésben mindent megtettek a kínaiak: a létesítmények nagy része már a játékok előtt egy évvel készen állt a versenyzők fogadására, a füvesítés, parkosítás sem olyan rettenetes állapotban volt, mint négy évvel korábban, Athénban, ráadásul önkéntesek ezrei lesték a látogatók minden gondolatát. Az már más kérdés, hogy az előre betanult angol mondatokon kívül semmit nem tudtak mondani az eltévedteknek, így ha valaki kérdezett tőlük, arra jobbára csak mosolyogtak…

Mindezen apróbb hiányosságok ellenére tényleg szinte tökéletes olimpiát rendezett Peking, így a záróünnepségen mindenki lélegzetvisszafojtva várta a NOB-elnök, Jacques Rogge beszédét, hogy vajon követi-e elődje, Juan Antonio Samaranch divatját, és – a kaotikus athéni olimpia után, amire nem mondhatta, ezúttal – elhangzik-e, hogy "ez volt minden idők legjobb olimpiája." Nos, Rogge nem tette meg ezt a szívességet a rendezőknek, és mindössze ennyit mondott: "Kivételes olimpia volt"…

Nagy kérdés, hogy nekünk, magyaroknak mit jelentettek a pekingi játékok: egy új korszak kezdetét, amikor 1-2 aranyéremnek is örülnünk kell majd, vagy Kína csak egy kisiklás volt, és Londonban visszatalálunk a siker útjára? 71 nap múlva kiderül!