Egyéb sportok

Olimpiai ezüstérmessel bővülhet a magyar válogatott

Több nagy név – közte az olimpiai ezüstérmes John Henry Krueger – is magyar színekben folytatná – árulta el Bánhidi Ákos szövetségi kapitány, aki a hétvégi ob-n négy aranyat és egy ezüstöt szerző, de szezon eleji formát emlegető Liu Shaoanggal vendégeskedett az M1 stúdiójában.
 
„Nagyon a szezon elején vagyunk, és nem igazán mentünk gyorsakat, szóval a tempó és az előzgetés még nem nagyon van bennünk” – összegezte az M1 Ma este című műsorában a hétvégi országos bajnokság tanulságait „Ádó”, aki szerint éppen azért fontos az ob, mert nagyszerűen felkészíti őket a szezon világversenyeire.
 
Bánhidi Ákos szövetségi kapitány elmondta, a nemzetközi sikerek hatására, a hosszú évek alatt kicsit megkopott a magyar bajnokság fénye, viszont több olyan eredményt is hoztak a fiatalok, amire felkapták a fejüket, azonban ezen túlmenően is érzékelhető, hogy külföldön is egyre jobban becsüli a magyar gyorskorcsolyázást.
 
„Óhatatlan volt, hogy az eredményességünk bizonyos reklámot teremtett a magyar short track számára. Ez azt is jelenti, hogy egy-két külföldi versenyző magyar színekben szeretné folytatni. Nem kis nevekről van szó” – fogalmazott.
 

Bánhidi egy nevet el is árult: az 1500-on olimpiai ezüstérmes John Henry Krueger – a már magyar válogatott Cole Krueger testvére – már jelezte, hogy csatlakozna a magyar válogatotthoz. „Egy hölgyről is szó van, akinek viszont kezdeti stádiumban van az esetleges pályáztatása, úgyhogy őt még nem emelném ki név szerint” – mondta, azt azonban hozzátette, nem Liu Shaolin Sándor exbarátnőjéről, a brit Elise Christie-ről van szó.