Olimpia pro és kontra – kinek jó és kinek nem, hogy London a rendező?

A március végi ellenőrzést befejezve Denis Oswald, a NOB illetékes bizottságának feje emelkedett stílusban, már-már pátosszal a hangjában összegezte: "London készen áll arra, hogy a világot köszöntse, és úgy érzékeltük, hogy a főváros már a játékok lázában ég. A világ sokat vár Londontól, és mi tudjuk, hogy az emberek nem lesznek elégedetlenek."

Miközben az inspekciós társaság feje maradéktalanul dicsérte az olimpia szervezőit, az esemény közelében afféle hangulatromboló elemként egy kicsi, de zajos csoportosulás éppen tüntetett. Jelesül erőteljes nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a játékok szponzorai között ott van a Dow Chemicals nevű, amerikai központú multinacionális vegyipari vállalatóriás is. Az a cég, amely felvásárolta és beolvasztotta a Union Carbide – eredendően rovarirtó szereket gyártó – vállalatot, amely az indiai Bhopálban korunk egyik legnagyobb katasztrófájának okozója volt.

A tragédia 1984 decemberében történt, amikor is hatalmas mennyiségű gyilkos gáz szabadult el – máig nem teljesen tisztázott módon -, csaknem háromezer ember azonnali, és még vagy tizenötezer későbbi halálát okozva. És ezt, nem csupán Indiában, máig nagyon sokan nem bocsátották meg – sem a(z utód) cégnek, sem az őt a támogatói közé fogadó NOB-nak. A Dow Chemicals "szponzortalanításáért" szót emelők 25 ezer aláírással hitelesített petíciót is átnyújtottak az olimpia szervezőinek, akik azonban az együttérzésen kívül érdemi lépésre nem vállalkoztak, nyilván már pusztán azért sem, mert a több lábon álló vállalat támogatásának is köszönhetően született meg a központi olimpiai stadiont körülölelő, amúgy dekoratív külső burkolat. A tüntetőknek annyi lehetőségük maradt, hogy a szemlebizottság londoni sajtókonferenciája előtt transzparensen követeljenek "igazságot Bhopálnak".

A tiltakozó akció azért nem maradt visszhangtalan a NOB részéről – más kérdés, hogy a protestálókat aligha nyugtatták meg Denis Oswald szavai. "Együtt érzünk az áldozatokkal, de a Dow nem felelős a katasztrófáért, nem volt tulajdonosa a tragédiát okozó cégnek a baleset idején" – így a szemlebizottság vezetője.

Nagy-Britanniának a legszebb arcát kell mutatnia

De nemcsak ilyesféle kellemetlenségekkel kell szembenézniük a minden szempontból kifogástalan olimpiát akaró házigazdáknak.

Alighanem jóval komolyabb főfájást okoz a szervezőbizottságnak (LOCOG) az a tény, hogy a költséghatárokat nem tudták tartani, és kérdés, hogy elérték-e már az "utolsó csúcsot" is. Ahhoz képest tudniillik, hogy az alapterv még csupán bő 3 milliárdról szólt, a végén a közpénzekből született és mostanra apróbb finomításokat leszámítva kivétel nélkül teljesen kész olimpiai létesítmények együttesen már 9,3 milliárd angol fontot emésztettek fel, vagyis a sportberuházások jelenlegi végösszege magyar pénzben mintegy 316 milliárd forintra rúg. És előfordulhat, hogy lesznek még váratlan kiadások…

Ilyen volt már az a 40 millió "fontocska" is, amelyre még novemberben mondott igent David Cameron miniszterelnök, megduplázva a megnyitó- és záróünnepélyre szánt költségeket. A kormányfő indoklásul azt hozta fel, hogy Nagy-Britanniának a legszebb arcát kell mutatnia a világnak, amikor az emberek milliárdjai – a ceremóniákat megtekintendő – a tévékészülék elé ülnek.

Az említett 9,3 milliárd amúgy annak fényében tetszik különösen soknak, hogy szemben a mostanival – a párhuzammal a The New York Times globális kiadása, az International Herald Tribune szolgált – a legutóbbi, 1948-as londoni olimpia összköltsége 760 ezer fontot kóstált. Azt is szponzorok dobták össze azt követően, hogy az akkori miniszterelnök, Clement Attlee kijelentette: a második világháborúban megroggyant és nyomorgó ország nem vállalhatja magára a rendezés óriási terheit.

"Hatvannégy évvel később Nagy-Britannia a kor pénzügyi válságának a szorításában szenved, amikor a takarékosság, a közkiadások csökkentése van napirenden" – írta a több mint 160 országban megjelenő újság. Miközben egyfelől nyakukon az olimpia, másfelől a lap szerint az országot 8,4 százalékos, tizenhét esztendeje a legmagasabb szintű munkanélküliség sújtja.

Rendületlenül viszik a pénzt

A kettősség a brit társadalom egészében érzékelhető.

Egyfelől önmegtartóztatás, mértékletesség a jelszó, másfelől meg a megmutatási-megfelelési-bizonyítási kényszer, mert hát mégsem éghetnek le a nagyvilág előtt. Viszont ez utóbbi szempont sem adhat(na) okot az olimpiai túlköltekezésre, csak hát visszatartó erőként a jelek szerint most se igazán hat az az érv, hogy bizony a korábbi ötkarikás játékok is rendületlenül vitték a pénzt, olykor felettébb súlyos helyzetbe taszítva a rendezőket.

A lap dermesztő adatai szerint az 1992-es barcelonai olimpia például 6,1 milliárd dolláros adósságot hozott Spanyolországnak, a 2004-es gazda, Athén úgy becsülte, hogy a játékok 1,6 milliárdból megrendezhetők, aztán a végösszeg ennek éppen a tízszerese, 16 milliárd dollár lett. Görögország – részben az olimpia következményeként is – jó ideje mély válságát éli…

Vagy ott van Montreal példája: a kanadai város csaknem három évtizedig nyögte az 1976-os olimpiával összefüggésben felhalmozott adósságát, és a mintegy 2,7 milliárdos tartozását csak 2005-re tudta teljesen törleszteni.

London várható nehézségeinek nagyságát befolyásolhatja, hogy lesznek-e sztrájkok az olimpia idején, élnek-e a szakszervezetek a nyomásgyakorlás – egy ilyen világesemény alkalmával különösen hatékonynak tetsző – fegyverével, vagy a hazafiasságra építő, és az olimpia idejére kötendő társadalmi béke mindvégig nyugodt ötkarikás játékokat garantál.

Arra itt és most ne térjünk ki, hogy az esetleges terrorista akcióknak, szélsőséges elemek által időnként kilátásba helyezett merényleteknek már a hírére is micsoda összegeket kell fordítaniuk a brit hatóságoknak.

Kérdés az is, hogy – "békésebb" vizekre visszaevezve – adott esetben előfordulhat-e munkabeszüntetés a közlekedési dolgozóknál. Főleg annak fényében érdemi ennek a felvetése, hogy az olimpiai előkészületeket érő bírálatok sorában "érmes" helyet kaptak azok az aggályok, amelyek a várható közlekedési nehézségeket illetik. A nyári játékokra az eddigi szokványos, átlagban másfél milliós turista létszámhoz várhatóan nyolcszázezres pluszember érkezik, ami a forgalmi gondokat nyilván gyarapítani fogja. Egyfelől a közutakon, másfelől a tömegközlekedésben lesznek sokszor csúcsterhelésnek kitéve a vonat- és metrószerelvények, a buszok és a villamosok.

A nép hangjaként megszólalók éles kritikával illették és illetik a "kiváltságosokat", mondván, az mégsem járja, hogy speciális olimpiai útvonalakat kreáltak a NOB-tisztségviselőknek és különböző VIP-személyeknek a játékok idejére. "Én személy szerint biztos, hogy a tömegközlekedést fogom igénybe venni Londonban" – ígérte a maga részéről Denis Oswald, bár hozzáfűzte: "Hacsak a NOB-os kötelezettségeim nem teszik elkerülhetetlenné, hogy mégis autót használjak."

A szállodák mindenesetre tárt karokkal, egyszersmind meglehetősen húzós árakkal várják a vendégeket, akiknek jó, ha teli a pénztárcájuk, vagy vastag a bankszámlájuk, mivel az úgynevezett olimpiai periódusban a London központjában fellelhető hotelek egy-egy éjszakára szobánként átlagosan 213 fontot – durván 72 ezer forintot – kérnek el. A kínálati oldal azonban – lévén szó a (sport)világ négyévenkénti csúcseseményéről – jóval erősebb, mint a keresleti: minden valószínűség szerint elkelnek a hotelszobák, bármilyen magas árat kérjenek is értük. Ha valakik, akkor a szállodások – de megemlíthetők a taxisok, a vendéglátósok is akár – bizonyosan nem állnak be az olimpia ellen ilyen vagy olyan okból ágálók sorába.