Nemzetközi labdarúgás

Olasz Kupa: az Inter otthonában is győzőtt, ezzel döntős a Roma

""

Hazai pályán az első mérkőzésen 2-1-re nyertek a Farkasok, így előnnyel utazhattak Milánóba.

Az Inter szempontjából jól indult a rangadó a kupában, hiszen Jonathan már a 22. percben megszerezte a vezetést a milánói kék-feketéknek. Ezzel a félidőben hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidő azonban nem várt meglepetést tartogatott, hiszen a Roma cirka húsz perc alatt nemhogy kiegyenlített, de megfordította az állást, sőt harmadszor is betalált.

Ekkor már igen nagy bajban volt az Inter. A 80. minutumban még Alvarez szépített, de egyenlítenie már nem sikerült az Internek.

Totti vezérletével így a Roma a Lazióval találkozik az Olasz Kupa döntőjében.

LABDARÚGÁS
Olasz Kupa, elődöntő, második mérkőzés:
Internazionale – Roma 2-3 (1-0)
Gólszerző: Jonathan (22.), Alvarez (80.), illetve Destro (55., 69.), Torosidis (74.)