Küzdősportok

Ökölvívó Eb – Szellő Imre bronzérmes

A magyar félnehézsúlyú bokszoló egy angol és török rivális legyőzésével jutott el a legjobb négy közé, ahol azonban Ward megállította.
Az első menet kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik öklöző sem mutatott extrát, azonban Ward volt kicsit pontosabb. A pihenőre ő mehetett el 4-2-es előnnyel. A második szakaszban már egyértelműbb volt az ír fölénye, aki rendszeresen jobban jött ki az ütésváltásokból, a közelharc után szinte mindig pontos ütésekkel tudott bontani, így nem volt meglepő, hogy az utolsó menetet már kifejezetten nagy, hétpontos előnnyel kezdhette. A szinte kilátástalan helyzetben lévő kecskeméti öklöző hátránya tudatában nagy erőket mozgósított, de riválisa jól kontrollálta a meccset, így a magyar nemhogy fordítani nem tudott, de közelebb sem került hozzá, s összességében Ward megérdemelt győzelmet aratott.
– Dühös vagyok magamra, mert tudom, nagy lehetőséget szalasztottam el, ezért fáj ez a vereség. Igazából nem tudtam mit kezdeni Ward bujkálós stílusával. Hiába próbáltam laza, de egyben kemény is lenni, ez most nem működött – nyilatkozta Szellő.
A 27 éves Szellő veresége ellenére is pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Ankarában, ugyanis első világversenyes érmét szerezte meg a felnőttek között.
A magyar csapat számára ezzel befejeződött a kontinenstorna. Szellő bronzérme mellett korábban hárman küzdhettek éremért, ám Lakatos István (49 kg), Káté Gyula (64 kg) és Bernáth István (+91 kg) is kikapott a keddi negyeddöntőben.
A magyar öklözőknek az Eb után nem lesz sok pihenőjük, mivel az év főeseményét, a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságot szeptemberben, három hónap múlva rendezik.

MTI