Nemzetközi labdarúgás

Ők küzdöttek a legjobban Cristiano Ronaldo szerződtetéséért

Cristiano Ronaldo volt a téli átigazolási időszak legnagyobb neve. A portugál már napok óta Szaúd-Arábiában tartózkodik, ahol az Al Nassrral várja, hogy pályára léphessen. Cristiano rekordszerződése a szaúdiakkal a mézesmadzaggal a szájában hagyta a másik csapatot, amelyek annyira vágytak az érkezésére.

A szóban forgó csapat a brazil Corinthians, amely – mint azt az elnökük az Os Donos Da Bola című lapnak adott interjúban kifejtette – ugyanolyan feltételekkel tett ajánlatot, mint amit Cristiano a Manchester Unitedben kapott.

„Ajánlatott tettünk Cristiano Ronaldónak. Ugyanannyi fizetést kapott volna, mint amit a Unitednél, és kétéves kontraktust a szponzorok segítségével. Tudom, hogy Európából is voltak ajánlatai. A Szaúd-Arábia által tett ajánlat azonban hússzoros volt" – magyarázta Diurio.

A hihetetlen fizetés, amelyet Cristiano az ázsiai országban kap majd, lehetetlenné tett minden versenyt a jelenlegi legnagyobb név szerződtetésének álmát kergető csapatok számára.

Cristiano már Rijádban várja, hogy bemutatkozhasson új csapatában. Január 21-ig kell várnia, amikor a szaúd-arábiai bajnokság 14. játéknapján az Al-Ettifaq ellen lépnek pályára, ugyanis addigra tölti le kétmeccses eltiltását, amit az Everton elleni mérkőzésen egy gyermek mobiltelefonjával történt incidens miatt kapott.

Borítókép: Yasser Bakhsh/Getty Images