Oda a nagy veretlenség, Brazília a hajrában győzött
Bolívia vetett véget Kolumbia 31 meccses veretlenségének. A Selecao a végjátékban tudott nyerni. Messi is kevés volt az argentin sikerhez.
Bolívia – Kolumbia 1-0 (0-0)
Két bolíviai helyzettel kezdődött a selejtezőmeccs. Camilo Vargas bravúrokkal tartotta 0-0-n az eredményjelzőt.
A hazai csapat már a 21. percben emberhátrányba került. Cuellar utolsó emberként felrúgta a gólra törő Tobinson Martínezt, aki bele is sérült a faultba.
Négy perccel később úgy tűnt, örülhetnek a zöldek. Marcelo Suarez találatát azonban les miatt érvénytelenítették.
Az emberelőnyben futballozó Kolumbia felébredt és Jhon Córdoba révén kétszer is közel járt a vezető gól megszerzéséhez, a csereként pályára lépő Krasznodar-támadó azonban mindkétszer célt tévesztett.
Az első óra végén káprázatos gólt szerzett Bolívia. Miguelito két szép cselt is bemutatott, majd elemi erővel lőtte ki a hosszú felsőt.
A Los Cafeteros ezt követően kettőzött erővel kezdett támadni, de Viscarra kapus eszén egyszer sem tudott túljárni, így véget ért a 31 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.
Bolívia zsinórban harmadik győzelmét aratta, és bejelentkezett az egyik vb-s helyért. Kolumbia maradt a második, de Uruguay megelőzheti.
Chile – Brazília 1-2 (1-1)
Rémálomszerű kezdést mutattak be a brazilok. Eduardo Vargas már a második percben előnyhöz juttatta Chilét.
Az első félidőben a következő feljegyzésre méltó akció a 45. percben történt, Contreras esésénél azonban néma maradt a játékvezető sípja.
Egy perccel később jött a slusszpoén, Savinho ugyancsak véleményes körülmények között ment el a jobb szélen. Beadására pedig Igor da Cruz érkezett és fejelt remekül a hosszúba.
A második játékrész elején Raphinha cselezte ki a kapust és passzolt az üres kapuba, a bíró viszont les miatt annulálta a Barca-játékos gólját.
Chilének a végjátékhoz közeledve két lehetősége is volt a vezető gól megszerzésére, ám egyikkel sem tudott élni, Brazília pedig büntetett.
Egy remekül elvégzett kirúgás után Martinell hozta fel a labdát, amit Bruno Guimaraeshez passzolt. A Newcastle középpályása megtalálta a szélen Luiz Henrique-t, aki egy csel után pazar lövést küldött a hosszú alsóba.
Brazília megmenekült Chilében, a hazaiak vesszőfutása pedig tovább folytatódik.