Amerikai sportokEgyéb csapatsportok

Ő lett a sporttörténelem legdrágább játékosa

Kép forrása: Jim McIsaac/Getty Images

Minden idők leghosszabb idejű és legnagyobb összegű sportszerződését kötötte meg Juan Soto a tengerentúli profi baseball-ligában szereplő New York Mets együttesével.

A dominikai sztárjátékossal 15 évre szóló megállapodást írt alá új klubja, mely ez idő alatt 765 millió dollárt fizet neki.

Ez az összeg 805 millió dollárra nőhet 2039-ig, ugyanis a kontraktus egyik kitétele szerint Soto 2029 után kiléphet a szerződésből, amennyiben a csapat nem fizet neki évi plusz négymillió dollárt.

A 26 éves baseballozó klubváltása kifejezetten pikánsnak mondható, ugyanis az elmúlt években a keleti parti metropolisz másik klubjában, a rekordbajnok Yankeesben szerepelt, mely szerette volna megtartani őt, de a Mets jobb szerződést kínált.

A mostani megállapodás egyedülálló, ugyanis korábban soha nem kötöttek ilyen hosszú időre és ilyen magas összegért szerződést játékossal a profi sportban.

Az előbbi kategóriában a rekordot Soto honfitársa, Fernando Tatís Jr. tartotta eddig, akivel 2021-ben 14 évre állapodott meg a szintén az MLB-ben szereplő San Diego Padres, míg utóbbiban a sportág egy másik sztárja, a japán Ohtani Sohej állt az élen, akiért tavaly tíz évre 700 millió dollárt fizetett a Los Angeles Dodgers.

Érdekesség, hogy az idei bajnokságot a Los Angeles Dodgers nyerte, miután előbb a főcsoportdöntőben a Mets-et (4-2), majd a World Seriesben a Yankeest (4-1) múlta felül magabiztosan.