Bajnokok Ligája

Nyugodtnak kell maradni a káoszban – van Dijk értékelte a Real elleni győzelmet

Kép forrása: Getty Images

A Liverpool lezárta a Real Madrid remek sorozatát. Így négy meccs után kilenc pontjuk van a BL-ben Szoboszlaiéknak, akárcsak keddi riválisuknak

Ám a győzelem után sem volt hurráhangulat a Liverpool játékosai között.

„Szerintem jó meccs volt egy igazán jó csapat ellen. Ez a győzelem azonban tudjuk, hogy nem jelent semmit. A tavalyi szezon tapasztalata az volt, hogy hiába végeztünk elől az alapszakaszban, utána elég korán kiestünk.” – nyilatkozta a győztes gólt szerző Alexis Mac Allister a találkozó után.

Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya is óvatosan fogalmazott a meccs után.

„Sok energia és kemény munka volt a siker. Az elmúlt 15 meccsből 14-et nyertek, sok minőségi játékosuk van. Ismertük az erősségeiket. Mindenben precíznek kellett lennünk. Azt hiszem, tökéletesen végrehajtottuk a tervünket.”

A holland védő szerint azonban ugyanerre a munkára lesz szükség a folytatásban is.

„Kétszer egymás után nyertünk, ennyi történt. De a káosz világában nyugodtnak kell maradni, és ezt a sikert a dolgok teljes perspektívájában kell nézni.”

Van Dijk ezúttal sem hagyta ki, hogy ő is kritizálja azokat a szakértőket, akik a Liverpool játékát kritizálták az elmúlt hetekben.

„Ha a Liverpool elveszít egy meccset már érkezik a kritika. Hogyha négyet-ötöt természetes, hogy mindenki kritizál minket. De időnként azért ez túlzás és nem normális. Azt hiszem ez azért van, mert egy olyan világban élünk, ahol annyi platform van, ahol megannyi ember mondhat dolgokat.”

Hogy mi lesz a folytatás? Az biztos, hogy a Liverpool visszajött a versenybe.

„Látható, hogy jelenleg az Arsenal szárnyal úgy, hogy nem kap gólokat. De a helyzetek kihasználásán múlik minden. Megvan bennünk a képesség, hogy bárki elllen gólt lőjünk. De minden a védekezéssel kezdődik. Tovább kell mennünk ezen az úton. Vasárnap is nehéz lesz. Mindannyian tudjuk, hogyan működik a futball. Egyik napról a másikra minden megváltozhat.”

A hétvégén tehát Manchester City-Liverpool rangadó következik a Premier League-ban.