Nyolcvan éves lenne a Mágus
Dunai Ede írását változtatás nélkül közöljük.
Kereken nyolcvan esztendeje, 1941. március 23-án született Verebes József, azaz a Mágus, aki valóban csodát tett a nyolcvanas évek elején Győrben.
A jeles, jubileumi nap alkalmából ismét megosztom veletek azt a pillanatot, amikor megismertem őt.
1981 nyara
A nyolcvanas évek elején az újpesti futball elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt, ekkorra Európa egyik legjobb gárdája már csupán árnyéka volt önmagának.
Egy biztos, a bajnoki aranyak kiosztásáért nem a negyedik kerületbe kellett utazniuk az MLSZ "éremátadó" munkatársainak.
Az újpesti csodacsapat, amely egy évtized alatt kilencszer nyert bajnokságot, pillanatok alatt hullott darabjaira.
Miután a botcsinálta vezetők hibát hibára halmoztak, a legjobb játékosok – köztük édesapám – elhagyták a Megyeri utat.
Fájt a szívük, hiszen többségük az egész karrierjét itt töltötte, de állítólag "ez az élet rendje".
Apámnak persze esze ágában sem volt abbahagyni a futballt, lévén még csak harminckét esztendős volt. De vajon hová igazoljon egy olyan ősújpesti, mint ő?
Egy másik fővárosi nagycsapatba? Vagy talán vidékre?
Nem könnyű döntés.
Aztán egy fülledt júliusi reggelen megcsörrent a telefonunk. Rohantam felvenni, de a barátaim helyett egy ismeretlen férfihang szólt a kagylóba:
Dunai Edét keresem – mondta.
– Én vagyok – vágtam rá komoly hangon, de a folytatásban kissé elbizonytalanodtam.
– Verebes Józsi vagyok, gyere, öltözz zöld-fehérbe! Itt megint bajnok leszel! – mondta lelkesen a hang, de addigra apám is beért a szobába, és elkérte a kagylót, bízva benne, hogy valamelyik nevesebb csapattól keresik.
Mire megszólalhatott volna, az ismeretlen folytatta:
– Ede, gyere hozzánk, zöldbe öltözhetsz! De ne izgulj, nem a Fradiba hívlak. Ez itt a Rába ETO, a következő bajnokcsapat! – csigázta fel apámat az ifjú mester, aki nem volt más, mint a Székesfehérvárról Győrbe szerződő Verebes József.
– Rába ETO? Bajnokok? Hiszen ez egy középszerű csapat – vágta rá fater, de egyből látszott a szemében valami izgatott csillogás, amely előtte úgy tűnt, hogy már régesrég kihunyt.
Verebes hangjában azonban volt valami olyasmi, ami meggyőzőbb volt bárminél.
Apu egy nap gondolkodás után igent mondott, én pedig kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy ETO-drukker (is) leszek.
Ám az utolsó percben minden megváltozott. Az alapozás előtt egy héttel apuba bevillant a drámai felismerés:
– Mégsem megyek az NB I -be. Sosem tudnék játszani az Újpest ellen. Vagy külföld vagy NB II.
Így is lett, megtartotta a a szavát, és egy hét múlva aláírt a másodosztályú 22. számú Volánhoz.
De vajon mit akar Győrben ez a Verebes? Komolyan vehető, amiket állít? Sokat beszélgettünk róla otthon.
Igaz, akkor még nem hívták Mágusnak. Akkor még a teljes szakma számára csupán egy nagyot mondó kókler volt, akinek csupán a szája jár.
Ennek ellenére Horváth Ede, a Rába teljhatalmú ura, azaz a Vörös báró bízott benne, és meglátta a vagány ferencvárosi srácban a zseniális szakembert.
Bajnoki cím, majd a győri labdarúgás aranykorszaka lett belőle.
Hétről hétre kíváncsian figyeltem, hogy mit játszanak, lelki szemeimmel szinte odaképzeltem aput a Rába ETO védelmébe.
Kívülről tudtam a kezdőcsapatukat, de hát hogyne tudtam volna, amikor gombfociban is megvoltak.
Kovács László – Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Mile Sándor, Magyar Lajos – Hannich Péter, Póczik József, Burcsa Győző – Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula.
Ezek a fickók 102 gólt rúgtak egy idény alatt.
Borítókép: Dunai Ede írói oldala.
Forrás: Dunai Ede írói oldala
