Kézilabda

Nyolcaddöntőt ért a Szegednek a Valladolid legyőzése

Az első két gólt a spanyolok, a következő kettőt Sulc lőtte. A szegedi szlovák légiós a folytatásban sem állt le, ennek köszönhetően emberelőnyben 7-5-re, majd 8-5-re ellépett együttese. A hatalmas hangzavarban felpörgette a játékot a Valladolid, sorozatban négyszer bevette Mikler kapuját, így aztán Skaliczki László vezetőedző időt kért. Innen jött egy újabb fordulat, és a 19. percben, 12-10-es szegedi vezetésnél már a spanyolok kérték ki az idejüket.

Szinte hihetetlen, de emberhátrányban tovább hízott a különbség, elsősorban a Mikler védéseit követő megugrásokból (17-12), és a szünetig már csak egy vendéggól esett. A spanyol gárdában a sportág legendás alakja, a 43 éves, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes svéd Tomas Svensson (aki 1991 decemberében túlélt egy szörnyű repülőgép-balesetet) kifogta a nála húsz esztendővel fiatalabb Lékai Máté két ziccerét.

A folytatásban is remekül játszott a Szeged, biztosan őrizte előnyét, moldáv légiósa, Butenko szórta a gólokat. A 44. percben, 23-17-nél ugyan a védekezés-specialista Herbert megkapta harmadik büntetését is, de a kiválását is elbírták a házigazdák.

A Szeged ezen az estén ellenállhatatlanul, lehengerlően játszott, és a végén még a látványra is figyelt: különösen Lékai álompasszai után "robbant szét" a csarnok. A mostani sikerrel biztos nyolcaddöntős Szeged jövő vasárnap a sereghajtó dán Aalborg otthonában lép pályára, és akkor dől el, hogy pontosan hányadik (a második, a harmadik vagy a negyedik) helyen végez a csoportjában, amelyet biztosan az orosz Csehovszki Medvegyi nyer meg.

Férfi BL, C csoport, 9. forduló:
Pick Szeged – Valladolid (spanyol) 30-25 (17-13)