Nyolc hónapja munka nélkül 2011 legjobb edzője

– Elég furcsa helyzet, hogy az év női edzőjeként augusztus óta nincs klubcsapatod, noha hosszú évek óta elképzelhetetlen a magyar mezőny Hollósy László nélkül. Hogy viseled az effajta munkanélküliséget?
– Őszintén szólva elég nehezen – kezdett bele mondandójába a szakvezető, aki egyébként a gödöllői Szent István Egyetem Testnevelési és Sportintézetének intézeti igazgatója. – Tíz éves korom óta minden délutánom elfoglalt volt, vagy edzésre jártam, vagy később edzést tartottam. Aki ismer, tudja hogy nem nagyon tudom lekötni magam, nehezen élem meg ezt az egész helyzetet, de ilyen az élet, ezzel kell megbirkózni.

– Ha keresnének magyar csapattól, van olyan a jelenlegi mezőnyben, amelynek a hívására jó szívvel mondanál igent?
– Ahogy én látom, jelenelg nincs olyan csapat, amelynél olyan perspektíva lenne, ami vonz. Azt szoktam mondani, hogy nekem olyan kihívás kell, amitől megpezsdül a vérem – ezt pedig jelenelg sehol nem látom. Ahol meg adott (lehet) a nemzetközi szereplés, mint például a Vasasnál, ott le vannak osztva a szerepek, hiszen a piros-kékenél elég régóta Jókay Zoltán a vezetőedző, aki jól, és eredményesen dolgozik. A többi klubnál pedig jelenleg sem a potenciális tőke, sem a megfelelő szakmai elképzelés nincs meg ahhoz, hogy kilépjenek a nemzetközi mezőnybe, pedig én ebben tudnék segíteni.

– Nem volt szerencséd korábbi klubjaiddal, hiszen első együttesedtől, ahol vezetőedzőként dolgoztál, a Gödöllőtől, valamint legutóbb a BSE-től is elvarratlan szálakkal jöttél el, főleg anyagi téren. Ezek az ügyeid hogy állnak?
– Gödöllőn a dolgaimat lezártam, ott úgy gondolom, normalizálódott a viszony köztem és a vezetőség között. Rossz szituációban jött ott az elválás, a gödöllőiek nem rendelkeztek akkor megfelelő anyagi stabilitással. Ebből viszont legalább tanultak, és most már csak addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér, nincs velük semmi gond, meg tudtunk egymással egyezni. A BSE sokkal érdekesebb kérdés. Tudni kell, hogy a városmajoriaknál nyáron új vezetőség érkezett a klubhoz és a szakosztályhoz is, ez pedig megváltoztatta az addigi viszonyokat. Én semmi rosszat nem szeretnék mondani róluk, jóval tapasztaltabb, kulturáltabb és nyugodtabb vagyok, mint fiatalkori önmagam, így nem mennék bele mindenféle sárdobálásba. A nyáron ki szerettem volna menni külföldre, volt is egy lehetőségem, végül aztán különböző okok miatt mégsem mentem, viszont olyan ember vagyok, aki nehezen tud kompromisszumokat kötni. Van egy elképzelésem arról, milyen a röplabda, hogyan kell felépíteni egy csapatot, ha a fölöttem állókkal nem egyezik a véleményem, nehezen tudok alkalmazkodni. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy egy bizonyos szintig kompromisszumkésznek kell lenni, ám amikor valaki miatt komoly szakmai érvek csorbulnak, abba nem vagyok hajlandó belemenni, hiszen vezetőedzőként én adom a nevemet a csapat és a játékosok teljesítményéhez, ezt pedig bizonyos esetekben nem tehetem meg.

– Összehasonlítva két eddigi felnőtt csapatnál betöltött vezetőedzői munkakörödet, miben volt más a Gödöllőnél és a BSE-nél dolgozni? Melyik volt könnyebb vagy nehezebb?
– Mindkettő érdekes szituáció volt a maga nemében. A BSE-hez először csak junioredzőnek kerültem oda, csak később vettem át a felnőttcsapat irányítását. Ott az volt a helyzet, hogy volt egy főnököm, aki elmondta az elvárásait velem szemben, és azoknak kellett megfelelnem. Ezzel szemben Gödöllőn volt nagyjából tizenegy főnököm, és mind a tizenegynek meg kellett volna felelnem. Ez akkor volt különösen nehéz, amikor mindannyian mást szerettek volna tőlem… Ennyi különböző embernek természetesen lehetetlen egyszerre jót tenni. Aztán persze hogy a BSE-nél se legyen minden tökéletes, a szezon elején felmondtak az akkori szakosztályvezetőnek, Nagy Jenőnek, így gyakorlatilag főnök nélkül maradtunk, teljesen magunkra voltunk utalva, csak a saját elvárásainknak kellett megfelelni, azt a munkát végezhettem, amit elképzeltem. Másfelől viszont nekem, és páromnak, illetve akkori feladómnak, Gudmann Csillának kellett csinálnunk egy csomó olyan dolgot is, ami egyébként nem a mi feladatunk lett volna. A lányok problémái, az utazások szervezése, a gyúró keresése mind-mind pluszterhet rakott a nyakunkba. Érdekes és tanulságos kihívás volt az előző szezon, de a végeredmény, a Magyar Kupa győzelem és a bajnoki cím azt mutatja, megoldottuk a dolgot.

– Korábban dolgoztál utánpótlás válogatottaknál, mígnem tavaly az újonnan kinevezett felnőtt szövetségi kapitány, Jókay Zoltán felkért másodedzőnek. Évekig ellenfelek voltatok a háló két oldalán, mennyire lepett meg a felkérése, és hogyan vágtál bele a munkába?
– Természetesen óriási megtiszteltetés a felnőtt válogatottnál dolgozni, hiszen akárhogy is nézzük, ez a szakma csúcsa! Nagyon örültem, amikor Jókay Zoltán meghívott a csapatába, hiszen ezzel a válogatottal érdemes is dolgozni, úgy gondolom, van bennük potenciál! Ehhez persze jó lenne a lehető legideálisabb feltételek mellet készülni, de ha a Jókay Zoli és Tóth Tamás (a Magyar Röplabdaszövetség elnöke – a szerk.) által felvázolt elképzelések valóra válnak, akkor szép eredményeket érhetünk el. Más stílusú emberek vagyunk a Zolival, az edzői felfogásunkban is vannak kisebb-nagyobb különbségek, ám talán mindkettőnk számára meglepetés volt, hogy mennyire jól tudunk együtt dolgozni. Az igazság az, hogy szerettem, szeretek is mellette dolgozni, mert megkérdez, kikéri a véleményemet, sokszor megfogadja a tanácsaimat, így aztán úgy érzem, fontos szerepet töltök be a munkájában.

– Annak ellenére hogy nem edzősködsz, természetesen nem szakadtál el szeretett sportágadtól, hiszen sok magyar bajnoki mérkőzésre kilátogatsz, sokszor látunk a csarnokokban. Mit gondolsz a 2011-2012-es szezonról, milyen a bajnokság színvonala akár csak az ezt megelőző évhez képest?
– Valóban kijárok a mérkőzéskre, hiszen a válogatott másodedzőjeként az az egyik feladatom, hogy a magyar mezőnyt megfigyeljem, a játékosokat – főleg a fiatal tehetségeket, vagy a válogatott bő keretére esélyeseket – szemmel tartsam. Jókay Zoli sokat volt külföldön idén a Vasassal, így nincs olyan rálátása a magyar mezőnyre, ebben próbálok neki segíteni. A színvonal sajnos nem volt túl magas, ami jelentősen köszönhető a mezőny felhígulásának. Persze megértem a szövetség álláspontját, hiszen azzal, hogy az NRK-Nyíregyháza és a MÁV Előre is csak az NB II-ben tudott elindulni, a Vasas pedig kilépett a nemzetközi porondra, nem sok csapat maradt az Extraligában. Sajnos a magyar röplabda betegségét mutatja, hogy az alulról jövő együttesek nem tudták felvenni a fordulatszámot, a nagyoknak nem okozott semmiféle problémát a kisebb csapatok legyőzése. Sportszakmai szemmel nézve három-négy meccs kivételével nem volt nagy színvonal, és nagyon jó lenne, ha ezen változtatni lehetne. Ezt azonban nem felnőtt szinten kell elkezdeni, az utánpótláshoz kéne hozzányúlni. Én magam (is) évek óta mondom, hogy nem jó irányba haladunk, hatalmas reformokra lenne szükség, amelyek egy perccel sem várhatnak tovább! Azzal, hogy napról-napra, hétről-hétre halogatjuk a változásokat, csak a saját sírunkat ássuk meg, és nagyon hamar hatalmas problémáink lehetnek…

– Az egy hét múlva kezdődő bajnoki elődöntőben Vasas-Békéscsaba és BSE-Gödöllő párharcokat rendeznek. Felmerül a kérdés, Te mit vársz a csatáktól, szerinted ki lesz a döntő két résztvevője?
– Véleményem szerint a BSE-Gödöllő párharc lehet a kiegyensúlyozottabb, könnyen elképzelhető, hogy az egy ötmeccses, véres csata lesz (az elődöntők az egyik fél harmadik győzelmég tartanak – a szerk.). A Gödöllő nagyobb ütőerővel rendelkezik, ha tud dominálni, és nyomás alatt tudja tartani a BSE-t, akkor igencsak komoly baja lehet a címvédőnek. Ezzel szemben a fővárosiak teljesen más játékstílust képviselnek, nagyon stabil, rakkolós csapatot alkotnak, amelyik a védekezésre helyezi a nagyobb hangsúlyt. A mai nemzetközi röplabdás trend inkább a domináns támadójátékot helyezi előtérbe, ennek ellenére nagyon kíváncsi leszek, a két különböző stílus csatájából ki kerül ki győztesen.

A másik elődöntőben a Békéscsaba lesz az ellenfele a kupagyőztes Vasasnak. A viharsarkiak jól elképzelt és felépített úton indult el néhány éve, én akkor mondtam nekik, ha kitartanak, akkor hosszútávon nagy fantázia van a csapatukban. Ennek ellenére úgy gondolom, ez a Vasas most még nagy falat lesz nekik, hiszen mind játékerőben, mind magasságban, mind rutinban és tapasztalatban jobbak náluk, ám felhívnám az óbudaiak figyelmét, hogy nem szabad félvállról kezelniük a békéscsabaiakat, mert ha hagyják őket belelkesülni, akkor nagy bajban kerülhetnek. Ha végig koncentrálnak, szerintem nem lesz gondjuk, de ha egyszer-kétszer kihagy a fővárosiak figyelme, akkor nagyon meleg lehet ez a párharc számukra.