„A testem feladta, a szívem nem” – Növényi Jr. elmondta, mi ment félre a nagy meccsén
A magyar harcos másfél nappal a Theo Haig elleni meccse után elárulta, mi történt valójában a ketrecben és az ütközet előtt.
Növényi Norbert Jr. magyar idő szerint csütörtökön kiadott közleményében őszintén beszélt arról, miért alakult számára ilyen nehezen a Dana White’s Condender Series főmeccse.
A magyar harcos szerint a visszatöltésnél hibázott, túl sok cukrot fogyasztott, amit a gyomra ezúttal nem bírt el, így már a meccset megelőző éjszakát is szinte teljesen kialvatlanul töltötte.
Aznap éjjel alig aludtam, a meccs napja pedig egy káosz volt.
Nem tudtam rendesen enni vagy inni, a bemelegítés alatt pedig folyamatosan rohangáltam a mosdóba. Borzalmasan éreztem magam.
Növényi elmondása szerint ennek következtében már a meccs elején elfogyott az energiája.
„Már az első menet második percében teljesen elfogyott a benzinem. A karjaim és a lábaim konkrétan tésztának érződtek” – írta.
A magyar versenyző ennek ellenére nem adta fel, és végül alkalmazkodva a körülményekhez megnyerte a mérkőzést. „Amikor a testem feladta, a szívem nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy teljes felelősséget vállal azért, amiért ilyen állapotba került.
Növényi szerint ugyanakkor nem azt a teljesítményt nyújtotta, amellyel bizonyítani szerette volna, hogy készen áll a következő szintre.
A Dana White’s Contender Seriesen ugyanis nem feltétlenül elég pusztán megtalálni a győzelemhez vezető utat: ő a tempóját, az állóképességét és a keménységét is meg akarta mutatni.
„Nem azt a harcost mutattam meg, akiért odaérkeztem. De valami mást megmutatott” – írta Novényi, aki szerint a történtek ellenére egy fontos dolgot bizonyított magának.
Dana White nem igazolta le Növényi Norbit, de visszahívná bizonyítani
A harcos hangsúlyozta, hogy pályafutása érdekében rengeteg mindenről lemondott. Elmondása szerint nincs helye az életében felesleges dolgoknak, minden energiáját és szinte minden pénzét arra fordítja, hogy a lehető legjobb harcossá váljon.
Nincsenek nyaralások. Nincsenek bulik. Nincsenek nők. Nincsenek felesleges dolgok.
A célja továbbra sem változott, és már ismét edzésbe állt
„Még rengeteg minden van bennem” – üzente, miközben a szurkolóknak is köszönetet mondott a támogatásért.
Növényi szerint az utcán és az interneten kapott visszajelzések is azt mutatják számára, hogy az út, amelyet választott, akkor is sokat jelent, ha a következő nagy lehetőségre még várnia kell.