Magyar foci

November óta először nyert a Siófok

Az első félidőben mindkét együttes kapkodva, idegesen futballozott. A hazaiak és a vendégek előtt egyaránt sok lehetőség adódott, de míg az MTK csak kapufáig, addig a Siófok gólig jutott.
A szünet után a cserejátékosok új lendületet adtak a hazaiaknak, akik kiegyenlítettek, de a mérkőzés összképe alapján veszélyesebben futballozó Siófok valamivel több mint tíz perccel a lefújás előtt újra megszerezte a vezetést. Az MTK mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, ám az eredmény már nem változott.
 

Monicomp Liga, 21. forduló
MTK Budapest-BFC Siófok 1-2 (0-1)

Hidegkuti Stadion, 800 néző, V: Fábián
gólszerzők: Sütő (57.), illetve Délczeg (40., 78.)
sárga lap: Vadnai (19.), Tischler (52.), illetve Fehér (56.)
MTK: Szatmári – Vukadinovic, Szekeres, Sütő, Ladányi (Szabó Á. 69.) – Gál A., Kanta, Vadnai – Könyves (Hrepka a szünetben), Tischler (Urbán 53.), Pál A.
Siófok:Molnár – Mogyorósi, Graszl, Fehér, Novák – Lukács (Horváth A. 78.), Tusori (Ludánszki, 90.), Kecskés, Melczer – Homma (Csermelyi 86.), Délczeg